Megjottunk, es imadtam, es mar volt egy kis sikerelmenyem is, de a szorfozes kemeny munka.
Eloszor is bele kell kuzdeni magad a vizesruhaba. Ami nem mindig nehez, de a kolcsonzos ruhaknak nem mindig van idejuk megszaradni, es ha vizes, akkor meg kell szenvedni vele. Raadasul homok van benne, de ez ilyen visszatero motivum. Tehat benne vagy a ruhaban, akkor meg kell fogni a szorfdeszkat, es lejutni vele a partra. A deszka nem kifejezetten nehez, a tanuloknak habszivacsbol keszulteket adnak csak (konnyebben a felszinen marad, konnyebb vele elkapni a hullamot, kevesbe faj, ha magadat vagy mast megutsz vele), viszont hosszu, es szeles. Es amit a filmekben lehet latni, hogy csak ugy a hona ala kapja az ember, es fut vele... na azt mi nem csinaltuk. Mert egyreszt nem nagyon erem at keresztbe, masreszt oriasi felulet, es a szel valahogy ilyenkor mindig oldalrol fuj, gyozze egyenesben tartani az ember, harmadreszt a fene se akar bokaig ero homokban (ugye, mar megint a homok!) egy ekkora cuccal a hona alatt futkoraszni. Lejutsz a partra, kicsit bemelegitesz, gyonyorkodsz a joseggu oktato sracokban, aztan hajra. A vizben az egyik legnagyobb akadalyozo tenyezo a deszka, a masik meg a viz. Mert ugye az elkepzeles az, hogy a deszkaval egyutt el kene jutnod a parttol valameddig, aztan elkapni egy hullamot, es ki a partra. Csakhogy a hullamok nem ugy mukodnek, hogy csak akkor jonnek, amikor mar te is kifele jonnel (ennek a megoldasan kulonben dolgozunk), hanem folyamatosan. Szoval elindulsz befele, cibalod a deszkat magaddal, aztan jon egy hullam, es kb feleutig visszataszit. Ujra es ujra. Es ujra. Es beterit, es sos, es csipi a szemedet es a szadat. De kitarto vagy, eljutsz egy szimpatikus helyre, es ekkor jon a neheze. Fel a deszkara, iranyba fordulsz, evezel, kitolod, felhuzod, felallsz, egyensulyozol... borulsz. Es kezded elorol az egeszet.
Szazbol kabe ketszer sikerul (egyelore), de mikor igen... az hihetetlen jo.
