Friday 31 July 2009

megint

Esik.

Monday 27 July 2009

fly guy

Kis vidámság így a virágok után :)

halovány

Ma kedvenc (egyetlen) orchideám végül elhervadt. Mondjuk csoda volt, hogy eddig is bírta. Egyrészt ő az, akit mindig elfelejtek meglocsolni, mert fent van az emeleten, és kiesik a körből. Másrészt basszus, februárban már virágzott, mikor a szülők itt voltak!

Délután levágtam az ágakat, a drága megint új levelet hoz, kell arra az energia (ja és felbuzdultam, meg is locsoltam. meg letörölgettem a port a leveleiről).
Viszont egy kicsit sajnáltam kidobni. Lehet, hogy morbid dolog halott virágokat fotózni, de még így is gyönyörűek.



jaj

Eletem legrovidebb hetvegejen vagyunk tul, az egesz nagyjabol arrol szolt, hogy az egyik kollegam bucsupartija volt szombat este, es hat ize, kicsit elszaladt velunk a lo, es vasarnap egesz nap 'regeneralodtunk'. Azaz ultunk es neztunk magunk ele. Nem, neztunk devedet is. Meg pizzat rendeltunk.

Friday 24 July 2009

smell of spring

Tudom, hogy nem szép dolog, hogy előbb videó, most meg zene, de úgy tűnik végre találtam egy normális lejátszót amivel tudok csak egy-egy dalt berakni...
Szóval ha ez most működik, akkor hurrá, ZENE (és még lehet, hogy írok mást is) :)









Thursday 23 July 2009

the brighter side

dallas

Van ugye az a bizonyos zöld cipőm, amit munkán kívül gyakorlatilag folyamatosan hordok, bárhova, bármikor... na hát sajnos lassan elérkezik életútjának végére. Már nem csak látszik rajta a hordás, hanem konkrétan elkezdett szétjönni, és úgy döntöttem, ideje váltani. Otthon kinéztem egy cipőt, de egyelőre itt még nem találtam meg, szóval tegnap munka után elmentem shoppingolni, és mindenhol ezermillió százalékos leértékelések vannak, és kupleráj, és rengeteg ember.
És zöldcipő utánpótlást nem találtam, de helyette megvettem ezt:

Munkába járni a lucskos őszi/téli időszakban (vagy persze ahogy az utóbbi időben kinéz, akár nyáron is). Sokat álltam fölötte különben, hogy most akkor ez ronda-e vagy sem, de van valami bája ami nekem nagyon angolos, és megfogott, és azt hiszem szeretem. Mary Poppins cipő.

Tuesday 21 July 2009

pola

Nem tudom, említettem-e már, de végül lett Polaroidunk is, úgy hogy valamikor huszonsok éve Z nagyszülei találtak egyet Ausztriában, és a filmet, ami benne volt előtték, aztán sose használták. Z meg hazahozta nekem mikor tavasszal otthon volt.
Polaroid 1000 land camera
Z szerint persze gyönyörű gép, szerintem inkább csak nagyon retro, mindenesetre hihetetlen izgalmas. Na és a lényeg, hogy ez pont nem az a fajta, amibe a viszonylag olcsón elérhető 600-as film kell, és ezért egy csomót szenvedtünk, hogy szerezzünk bele filmet (meg közben kiderítettük hogyan lehet mégis a 600-assal használni), és szombaton jött el az ideje, hogy ki is próbáljuk.
És sajnos nem jártunk sikerrel. A pontos ok még nem teljesen tiszta, de egyelőre három darab barna kockánk van.

marék lepke

Tegnap este megint lefekvés előtt jutott csak eszembe, hogy tejóég elfelejtettem kiteregetni. Nézem, a mosógép nem világít, mia fene...?
Na igen, ilyet még én is ritkán produkálok - nem csak teregetni felejtettem el, hanem egyáltalán elindítani a mosást is. Szépen bepakoltam, meg mosószert is raktam bele, épp csak nem nyomtam meg a gombot. Lúúúúzer.

csirip

Huu, na van megint mindenfele dolog, amirol irnom kene, es persze le vagyok maradva. Es vajon mi lesz az, amire emlekezni akarok nyolcvanevesen, vagy amit majd szivesen olvasgatnak az unokaim...?
* voltam Birminghamben ketnapos treningen, csutortokon korankeles, ketora vezetes oda, hotelbenalvas, szobaba kertem a vacsorat, hotelreggeli, teszt, ketora vezetes vissza. Ami kulonben szerintem eletem legfarasztobb utja volt - zuhogott, nem, omlott az eso, es annyira nagyon kellett koncentralni, hogy mi tortenik az ember korul...
* penteken Z megprobalta megszerelni azInternetet Zsokaeknal, ami vegul nem annyira sikerult, de beszelgettunk egy jot, neztunk egy filmet (The International), es NEM ettuk meg Szabina edes popcornjat
* Ibi + Siki elkoltoztek nemreg, es az uj helyen van terasz(!), ugyhogy most nem a Downson volt a sutogetes, hanem a teraszon. Koran kezdtunk, es nagyonjo hangulatban jo sokaig maradtunk.
* a csajokkal megbeszeltuk, hogy vasarnap elmegyunk egyutt soppingolni meg herripotter mozit nezni, es tok bonyolultan szerveztuk megint, de elindultam, aztan ketsaroknyira rommaaztam, es csopogve hazasetaltam. Vegul Zolt sikerult rabeszelnem, es elvitt moziba, utana meg tarsasjatekoztunk egyet Gyurieknal.
Igen, ez volt az a hetvege, mikor megint semmit nem csinaltam a betervezett, es regota huzott-halasztott hazimunkaim kozul.

Wednesday 15 July 2009

only time

Ugy tunik, ezt nem uszom meg megint - evrol evre ilyenkor veszitem el a talajt a labam alol. Bejovok dolgozni, hazamegyek, beszelgetek, nevetek a vicceken... de kozben egy buborekban vagyok felfuggesztve egyedul, a semmi kozepen. Ugy erzem, nincs ertelme az eletemnek, csak ugy vagyok bele a vilagba, es vegig kene gondolnom, es ki kene talalnom, hogy mit akarok, es kellenek celok. Es tudom, hogy altalaban vannak celjaim, es terveim, de most azok valahogy nem tunnek valosagosnak, nem tudom mit is akarok igazan. Es mindekozben meg van ez az erzes, hogy folyik ki a minden a kezem kozul, vesztegetem az idomet, lemaradok mindenrol, es nem lesz belolem semmi, csak megoregszem es kesz, vege.
Es ilyenkor van, hogy allitsatok meg a vilagot, ki akarok szallni.
Vagy legalabb allitsatok meg, hogy vegig tudjam gondolni az eletem.
Most mindenesetre elmegyek ket napra Birminghambe gondolkozni treningre. Meglatjuk...

Wednesday 8 July 2009

how we operate

Kiskoncert, kishelyen. Nagyonközvetlen, nagyonlaza. Két pasi, pár gitár, és bár nagyon meleg volt és kevés levegő, nagyon jó hangulat. Előtte thai kaját ettünk, és egy egész pohár rozét borítottam magamra nyaktól térdig.
Katt.



Gomez @ Start The Bus, Bristol

Tuesday 7 July 2009

lomo

Megvannak, és szerintem gyönyörűek. Egyelőre csak ízelítő:

Mesevilág.

cseri ♥

Monday 6 July 2009

három tekercs

A hétvégénk megint nagyon gyorsan eltelt, ez abból is látszik, hogy már majdnem kedd van. Szombaton elintéztem végre néhány régóta halogatott dolgot:
Elvittem a fényképezőgépet szenzortisztításra. a nem fotósoknak - nagyjából ez az, ami a digitális fényképezőgépben a film, és nem akarjuk, hogy akármi pöttyök meg maszatok legyenek rajta. És mivel az enyém a (hú) majdnem két év alatt még egyszer sem lett kipucolva, igazán ideje volt. Elvileg lehet házilag is csinálni, de egyelőre nem éreztem elég bátornak hozzá magam, úgyhogy egy kedves bácsi csinálta meg nekem egy városrésszel arrébb.
A másik két elintéznivalóm két városrésszel arrébb volt, a központban, de én persze bonyolítottam a dolgokat (mint mindig), és tettem egy kis kerülőt (azt hittem, hogy egy utca nem olyan hosszú, amilyen, és gondoltam akkor nem vissza gyalogolok, hanem előre, és ott szállok buszra. sikerült jóóó nagyot sétálnom). Viszont így láttam olyan részeit a városnak, amit máskor nem nagyon, és csomó ihletet kaptam, hogy miket is szeretnék pár szombat múlva csinálni.
Na mindegy, tehát körülményesen ugyan, de beértem a városba, és akkor ott összefutottunk Szabinával, és volt kávé a füvön, meg beiratkoztam a könyvtárba is. És tudom, pont én, a könyvmoly eddig még nem, de az van, hogy én szeretem őket birtokolni is, nem csak elolvasni... Ráadásul amiért akartam a könyvtárba menni, az nem is volt nekik épp bent egy darab se, azért kiolvastunk mindketten két-két magazint (Sz: The Economist meg valami táncos, aminek nem emlékszem a címére, V: The Ecologist, The Digital Photographer). De aztán végül nem mentem könyv nélkül haza, mert egyet vettem a Watershed előtt a kirakodósoktól (használt persze, és nagyon jó illata van), meg egy másikat a Corn Street-en az utazós boltban. Mert úgy néz ki, hogy végre van egy tervünk, még egy hetünk van eldönteni (meg kifizetni, haha), ha meglesz, majd írom.
És ami a lényeg: elvittem végre végre előhívatni a dianás filmeket. És holnap megyek értük. :) Izgulás.

Thursday 2 July 2009

.

Ereztem valami illatot az elobb, es megrohantak az erzesek - tudod, mikor epp csak elkeszul frissen, melegen, es puha, vastag szelet feherkenyerre kened az emelyitoen edes, ragacsos eperdzsemet...?

Wednesday 1 July 2009

the beginning of a beautiful day

Skócia folyt. - Isle of Skye, Elgol

A hideg éjszaka után ragyogó napfényes reggelre ébredtünk. A bácsi adott nekünk reggelit, aztán megcsodálhattuk mindenféle lábasjószágait, leginkább a soksok féle-fajta birkát/bárányt (az egyiknek NÉGY szarva volt, és nem mutáns, hanem ilyen fajta!). Újabb eseménydús nap állt előttünk, el is indultunk hamar.
Elgol egy iciripiciri falucska, nagyjából a világvégén. Hihetetlen, de tényleg úgy van, hogy az egyik oldalon felmászol a hegyre, a másik oldalon legurulsz, jobbra-balra van egy-két ház (kb tíz), és a végén az út belefut a tengerbe.
[a kis fehér pöttyök a falu]
Azért jöttünk ide, mert innen indulnak a 'bálnanéző' motorcsónakos túrák. Azt már tudtuk, hogy bálnára nem sok esélyünk van, pont rossz időben voltunk ott, de azért reméltük, hogy valami érdekeset majd látunk. Beöltöztettek minket nagyon vicces neonnarancssárga rucikba, meg mentőmellénybe, és mikor már teljesen michelin-emberkének éreztük magunkat, na akkor indulhattunk. Felbőgött a motor, és először csak mendegéltünk, aztán már nagyon gyorsan, és annyira hihetetlen gyönyörű volt az egész, hogy körben a hatalmas hegyek, a csúcsok felhőben, és a tenger színe, és a nap, és a sószag, és a szél... és vagy a széltől vagy a hatalmas boldogságtól, de nekem még a könnyem is kicsordult. Aztán láttunk fényes fekete kerekfejű fókákat, meg fényes fekete kormoránokat, meg mászkáltunk apró kis szigetek körül, az egyiken három ember lakik - két webdizájner meg a kocsmáros. :)
A képek az albumban.
És nagyjából ennyi volt a reggelünk, talán kis csalódás az állatvilág hiánya miatt, de összességében nekem nagyon tetszett. Szívesen elcsatangoltam volna még a faluban, meg a környező sziklákon, barlangokban, de inkább gurultunk tovább.

todo

Délutános vagyok ugyan, de felkeltem, mert... felkeltem. Ülök a kanapén, kanalazom a müzlit. Valaki a parkban sárkányt ereget. Szerda reggel. Én meg csak töprengek, és fejben listákat gyártok. Mostanában (megint) úgy érzem, hogy repül az idő és én nem csinálok semmit. Jobban össze kell szedni magam, meg a gondolataimat, meg a terveimet. És el kell kezdenem megvalósítani őket. [Találtam is különben egy tök jó listaíró fícsört, ha valakit érdekel, ráadásul össze lehet kötni a gmail naptárral : http://www.rememberthemilk.com]
Szóval listázok, ütemezek, tervezek.
Most pl elmegyek zuhanyozni.