show me how to live

Ez az a nap, ami úgy kezdődött, hogy összetörtük Z kocsiját, de ez nem hátráltatott minket, csak egy kicsit, mert utána átültünk a másikba, és csakazértis elmentünk szörfözni. A nyár utolsó napján, ragyogó napsütésben.

magic tree

A ráadás mára: hazafelé tartottam, és megláttam egy gesztenyefát földig érő ágakkal, és meg akartam nézni közelebbről, hátha találok zöld gesztenyéket fotózni. Leguggoltam, benéztem az ágak közé... és gesztenyék  helyett sokkal érdekesebbet találtam. Sok sok apró origami daru, felfűzve. A zöld levelek között. Varázslatos volt.

Ashton Court

Azt a címet akartam adni, hogy vasárnapi séta, amikor rájöttem, hogy nem is vasárnap van. Ráadásul holnap sem megyünk dolgozni. Duplajóság. De a lényeg: délután elmentem egyet sétálni.

Az Ashton Court egy szép nagy ház, hatalmas parkkal (erdővel, legelőkkel, golfpályával) körülvéve a híd másik oldalán. Általában különböző rendezvényekre lehet kibérelni, esküvők, karácsonyi partik, konferenciák, de van néhány fesztivál is, aminek otthont ad. Ma épp nem volt semmi különös, csak nyárvégi szépidő - és persze (ismerjük az angolokat) nagyon sokan választották, hogy kiheveredjenek a zöldbe egy piknikkosárral, biciklizzenek, megsétáltassák a kutyát, meglabdáztassák a gyereket.

A parkban el lehet veszni, van rózsakert is, és a legjobb:

... szarvasok.

Pen-y-Fan (megint)

Voltunk már ugyan, de hegyet mászni jó, úgyhogy reggel felkerekedtünk, hogy ismét megnézzük Dél-Wales legmagasabb dombját hegyét. De persze megint bank holiday weekend, és az ember mindenféle dolgot eltervez, aztán a fele sem úgy sikerül, mint szerette volna. Mert hogy augusztus van, és akkor arra számít az ember (legalábbis a magyar), hogy meleg van és napsütés. Miután három éve itt vagyunk, ilyen nagy reményeink már nincsenek, elég ha a feltételekből mondjuk egy teljesül - meleg vagy napsütés. Ehhez képest az volt, hogy felhős - kicsit kitisztul - esik - fúj - kisüt - fúj - esik - esik - felhős... ami azzal járt, hogy bőrigáztunk - keresztülfújt rajtunk a szél - megszáradtunk - lefújta a fejünket a szél - megint eláztunk - meg még egy kicsit.

De a legjobb, hogy mindezt nem ketten csináltuk végig, hanem vittünk magunkkal gyanútlan áldozatokat is (akik különben nagyon aranyosak voltak, kicsit se panaszkodtak, sőt tartották bennünk a lelket).

A szerencse az egész szerencsétlenkedésben, hogy ugyan végül nem mentünk fel a csúcsra, de így is volt látnivalónk bőven, a táj gyönyörű, most még egy kicsit zöldebb is volt, mint mikor legutóbb láttuk.

A nap fénypontja: a hegyi pónik felbukkanása.

hazafelé

Ma valami hihetetlen show kerekedett a nap végére, és nem is tudom, hogy igazán vissza tudom-e adni. Az ég... pillanatok alatt változott a semmiből olyanra, hogy sötétszürke volt, de majdnem lila, közben laposan sütött a nap, és ettől minden sárga lett. Aztán pár perc múlva rózsaszínes-barnás, aztán rózsaszínes-lilás-kékes... aztán elmúlt. De az a negyed óra... valami egészen szürreális volt. Lehet, persze, hogy hozzájárult a lelkiállapotom is, mindez este nyolckor történt, miután 11 órája az irodában voltam. És ezért is nem nagyon sikerült megörökítenem, mert az egész idő alatt az irodában voltam - vezettem - a beszállítónknál voltam - vezettem... és bár az utolsó szakaszt kétszer megszakítottam villogni/fotózni, de messze nem adja vissza az élményt...

És az egész városon keresztülívelő óriási, tökéletes szivárványt még nem is említettem.

doboz

időjárásjelentés

hog roast

Ma ilyen céges összejövetelen voltunk, ahol volt egészben sütött malac (nem nekem), golf, meg rounders, meg sok gyerek, babáztam is, meg volt élőzenekar, akik játszottak mjúzt (akiket amúgy három hét múlva látunk megint élőben, alig várom). Sütöttem almatortát, meg ettem álcsirkét, és egész jó is volt.

De ami a lényeg: hogy egy bááájos pici faluban voltunk, a Cotswolds csücskében, zöldzöldzöld dombok körben, mézeskalács kőházikók, színes ajtók, romantika.

piros

Ja és tegnap befestettük a lányokkal a hajam.

365

Nem tudom, hogy érdekel-e valakit, de ha esetleg igen: IDE gyűjtöm a napi képeket. Még háromszáznegyvenhat van hátra.

miért vagyok vegetáriánus?

Ezt a kérdést sokszor megkapom, és már régóta terveztem írni róla, úgyhogy most megpróbálom összeszedni a gondolataimat, és összefoglalni, hogy miért is.

1.) nem eszem húst, ezzel jónéhány állatot kímélek meg a szenvedéstől. a nagyüzemi hústermelés egyáltalán nem veszi figyelembe az állatok igényeit: minél többen vannak minél kisebb helyre bezsúfolva, természetellenesen gyorsan felhízlalva, sokuk egész élete folyamán nem is lát napfényt. a lemészárlásuk majdhogynem megváltás számukra

2.) nem eszem húst, ennyivel is kevesebb kemikália kerül a szervezetembe. ahhoz, hogy az embertelen körülmények között életben tartsák az állatokat, rengeteg gyógyszert, antibiotikumot etetnek meg velük. meg ugye nem maguktól nőnek olyan gyorsan olyan nagyra sem...

3.) a húsgyártás nem túl hatékony biznisz. gabonát termelnek, hogy megetessék az állatokkal, amit aztán megetetnek az emberekkel... csakhogy így a végén kevesebb élelemhez jutsz, mint ha maradtál volna a gabonánál. a földterületen, amin egy kiló húst előállítanak, kb százötven kiló krumplit lehetne megtermelni. hány éhes afrikai gyereket lehetne azzal jóllakatni?

4.) környezetvédelem. a marhák emésztés közben metánt termelnek. a metán pedig üvegházgáz. viccesen hangzik, de a szarvasmarhák jelentősen hozzájárulnak a globális felmelegedéshez.

5.) a zöldségek finomak. nem mondom, nekem is vannak gyengébb pillanataim, a sülő szalonna illatának az egyik legnehezebb ellenállni... de általában nem kell erőlködnöm, mert nem hiányzik a hús - nekem sem, és a szervezetemnek sem. 

Ezzel persze nem akarok senkit 'megtéríteni', inkább csak gondolatébresztő. Már az is sokat segít (az egészségednek és a környezetnek), ha lecsökkented a húsadagot, minden nap helyett mondjuk csak heti kétszer-háromszor eszel, és az olcsó 'gyári' helyett ha nem is a nagyon drága bio-terméket veszed, de legalább olyat, ami 'free-range', azaz a csirkék kapirgálhattak, és a marha is látott zöld füvet.

séta az esőben

Dúskálnom kellett volna ma a fotótémákban, mert két tökéletes programot is terveztünk - ehhez képest egész nap nyomi, esős idő volt, így egyikből se lett semmi. Egész nap itthon punnyadtunk (persze tettünk-vettünk, de szóval érted), sütöttem csirkét (meg magamnak vega virslit :)), Keresztapát néztünk, aztán hirtelen hat óra volt, és én még nem csináltam meg a napi fotómat. Irány a Downs, valamit csak találok. Kb öt lépés után kezdett el zuhogni, és volt nálam ugyan esernyő, de azért nem úsztam meg szárazon...

Granada - a busz

Gondolkoztam rajta, hogy ez a bejegyzés akár kaphatná a Sevilla - busz címet is, több időt töltöttünk a hétfőnkből itt, mint ott, mert persze megint bénáztunk, de akkor sorban. 

Nagyon spontának akartunk lenni, és nem foglaltunk előre semmilyen szállítóeszközt Sevilla és Granada között. A hostelben aztán kiderítettük, hogy van vonat is, meg busz is, de persze a vonat sokkal drágább, jó nekünk a kicsit hosszabb utazás is. És kinéztük a buszpályaudvart is, minden rendben. Aztán mikor reggel indultunk, elbizonytalanítottak minket a helyi bácsik a buszmegállóban, hogy akkor melyik pályaudvarra is kell mennünk, és elküldtek minket a másikra, ahonnan mire visszakeveredtünk a jó helyre, elment a buszunk, a következőre nem volt hely, az azutánira meg naaagyon sokat kellett várnunk. Szerencsére rögtön a buszok mellett volt egy park, ahol épp ilyen nemzetközi vásárt tartottak, körbemászkáltunk egy kicsit (természetesen minden csomagunkkal felszerelkezve), ettünk nemzetközit, aztán egy árnyékos padon vártunk / olvastunk. 

De aztán eljött az idő, és felszálltunk a buszra, és kigördültünk a szépséges Sevillából... a pusztába. Imádott, gyönyörű, kopár, fakó Spanyolországom. Halványkék ég, sehol egy maszatnyi felhő se, sárga/vörös föld... és ameddig a szem ellát olaj- olaj- olajfák...

És a dombok, és a hegyek... és én szerintem nem olvastam egész úton egy betűt se, mert a nagy kopársággal együtt ez a mozi sokkal izgalmasabb volt. From 2010.10.12-16. - Granada

a kisolasz

A jóság az, mikor hazaérsz fáradtan, és persze semmi nincs itthon, de csak egy telefon, öt perc séta, és máris az asztalon a vörösbor / olasz sör, és jön a pizza-paszta.

"Nagy városokról beszélt a messzi vándor
Ott az emberek nem ismerik egymást
A katonák se hordanak puskát, hanem a nagy tereken muzsikálnak
Sokan gyűlnek oda, a gyerekeket magasra tartják, ugy hallgatják
Meghallgatják, aztán odahaza elmesélik, milyen szép volt és azok is örülnek neki
A lányok ott is kinevetik a fiúkat, de azért szeretik őket
Fényes nappal is szeretik egymást
Nagy hidak vannak, amelyeken el lehet álldogálni és nézni a vizet meg a hajókat
Úszkálnak ide oda, az utasok meg hangosan fölkacagnak
Hirtelen elhallgatnak s úgy nézik a nagy vizet, amint komolyan elmegy a hullámok alatt
Azok meg csillognak, mint a pengék
S olvashatni a gyönyörű könyveket, akkora nagy a világosság
Pedig már egészen beesteledett."

[József Attila]

Rengeteg tervem van, hogy mit is fogok csinálni az elkövetkező pár napban, de valahogy most konkrétan nincs semmi. Süt a nap, sül a lazac, és úgy általában jó. De hogy azért ne maradjatok blog nélkül... mit szólnátok egy kis Andalúz csavargáshoz?

nyári eső

Azóta persze már egyszer kisütött a nap, és újra be is felhősödött...

tabi

Na, mit hozott nekem Z Ááámerikából?

Japán zokni. Egyujjas. Gyönyörű. Zöld. És nyuszik vannak rajta!
(meg persze mást is. kevésbé publikus dolgokat ;))

dolgok

* megjott az emberem, minden rendben, bar meg kicsit komas

* tobb, mint egy hete csinalom a 18-as szamot a listarol, es meg vannak otleteim, szoval jo

* uj lakok jonnek Bristolba, es szegenykeknek rogton jol bemutatkozik - termeszetesen esik

* viszont hurra, pentek!

"Science is organized knowledge. Wisdom is organized life."

[Immanuel Kant]

mañana

És holnap... holnap végre nem egyedül alszom.

cic

Mai napom fénypontja apró kudarcba fulladt. Az van, hogy Sharleen és Robyn két napig Londonban vannak, és Achilles kutyahotelben alszik addig, de Tibet itthon maradt, ezért megkértek macskaszittelésre. És meg kellett volna néznem, hogy nem szoros-e a nyakörve, meg hogy nem hozott-e zsákmányt haza, és megölelgetni kicsit, de a szittelés tárgya nem jelent meg a randinkon. Szóval raktam ki kaját, meg friss vizet, és szomorúan feljöttem. De lehet, hogy kicsit később megpróbálom még egyszer.

majdnem gyöngyök

Ami miatt nem volt tegnap este jó kedvem, és majdnem írtam róla teljesen kiakadós posztot... de persze minden jó, ha vége jó, és ma már sokkal kevésbé látom drámaian a helyzetet...

Szombat este feltörték az autómat. Igen, megint. Nem, nem hagytam benne a rádiót, sőt, semmi sem volt az autóban, nem csak szem előtt nem, de egyáltalán. És nem csak az enyémet törték fel, hanem még másik kettőt is (az egyik a srácé a földszintről), és azokban sem volt semmi. Ja de, az egyikből elvittek egy marék aprót. És ez a legbosszantóbb az egészben. Nem azt mondom, hogy boldog lennék, ha elviszik a rádiót, vagy ha megpróbálják elvinni a kocsit, de ez az értelmetlen rombolás ez kiborított teljesen.

De aztán ügyesen intézkedtem ma, voltam bontóban, és vettem üveget, és holnap reggel be is szerelik nekem. És ha már úgyis ott leszek, lesz végre újra hátsó ablaktörlőm is  :)

Harbour Festival

Gondolom más városokban is így van azért, de Bristolra mindenképp nagyon jellemzőek a fesztiválok. Most hétvégén volt pl a szokásos hajós ünnepünk (a régebbiek itt és itt), és egyedül ugyan, mert a végén senkit nem tudtam rábeszélni, de én is lementem körbesétálni.

Idén átrendezték kicsit a dolgokat, és így nekem lett egy új kedvenc helyem. Első évben a cirkuszosokat szerettem a legjobban, tavalyelőtt a zene fogott meg, tavaly pedig a rengeteg helyi és nemzetközi ételkülönlegességek, mindenféle jóság... De most, most a tudatosság. Összegyűjtöttek az 'amfiteátrum'ba egy csomó zöld céget, és egy kis ökofalut csináltak - mondanom sem kell, itt töltöttem el a legtöbb időt (és nem csak azért, mert az egyik sátorban önkénteskedtem egy pár órát). 

Az egyik kedvencem az egyik sarokba kitelepített ideiglenes kis kert, tanösvénnyel, ami az allotmenteket meg közösségi kerteket népszerűsítette. Az allotment egy, az önkormányzat tulajdonában lévő földterület, amit felosztanak pici parcellákra, és kiutalják emberkéknek gondozásra, kertészkedni. Az rád van bízva, hogy mit termelsz, zöldség-gyümölcsöt, vagy csak virágokat, de szeretik hangsúlyozni, mennyivel egészségesebb az, amit magad nevelsz, és friss, és nem utazta át a fél világot, a környezetvédelmi vonzatairól nem is beszélve. És ugyanígy vannak olyan kertek is, amik nincsenek parcellákra osztva, hanem közösen ápolják egy csoport tagjai. Tőlünk pár utcányira is van egy ilyen, szerintem valamikor egy ház állt ott, és mikor lerombolták, nem építettek a helyére újat, hanem inkább ültettek egy ilyen kertecskét, fákkal, virágokkal, meg padokkal.

A másik nagy kedvencem az a sarok volt, ahol az alternatív energiaforrásokat reklámozták - napkollektorok, szélkerekek... és a legviccesebb: felállítottak egy sorba vagy nyolc biciklit, és a járókelőkkel termeltették az áramot. Azok meg vígan tekertek a szomszédos színpadról dübörgő jó kis folkzenére.

És persze emelett volt a szokásos kaja, meg hajók, meg lakóhajók, meg zászlók, meg kalózok, meg kavalkád.

Az van, hogy írtam jó csomót arról, hogy mit csináltam ma, erre valahogy eltűnt a semmibe, nekem meg így a nap vége már amúgy se volt olyan jó, még ez is itt az én idegeimet húzza, szóval nem írom újra.

Majd holnap. Vagy nem.

Widemouth Bay

Szörf megint, ezúttal Cornwall-ban. Kicsit többet kellet érte autózni ugyan, de a táj gyönyörű, és az autópálya után klassz kanyargós, dimbes-dombos utak vannak, igazi élmény vezetni, többször kéne jönnünk. A szörfsulis emberkék hihetetlen kedvesek voltak (azt, hogy jóseggűek, már meg sem említem :)), a tulaj európai bajnok volt valamikor, szóval tényleg, a profiktól tanulunk...

És a tenger pedig... a tenger hozta a formáját, és ismét tökéletesen elvarázsolt. Pedig nagyon-nagyon fáradt voltam, reggel még gondolkoztam azon is, hogy lemondom az egészet, mert én ezt ilyen állapotban nem fogom tudni csinálni. Napok óta nem aludtam eleget, meg pihentetőt, és azért a vízben észnél kell lenni az embernek... Aztán mikor először megláttuk a vizet egy dombról... már csak az izgatottság maradt.

Volt ugyan néhány alkalom, mikor fenn voltam a deszkán, evez-evez, elkap a víz, juhú... de kész, ennyi, én most képtelen vagyok kinyomni magam, és megpróbálni felállni... de szerencsére voltak olyanok is, mikor sikerült, és a két óra pillanatok alatt elrepült.

From 2010.07.31. - Widemouth Bay