Az utolsó estére szántuk rá magunkat, hogy elmenjünk egy kis falusi turizmust kipróbálni. Egy csomó agriturismo tábla volt az út mellet, persze semmit se tudtunk róluk, úgyhogy csak random kiválasztottunk egyet. Nagy parkoló, csinos farmépület, hatalmas fedett terasz asztalokkal. Buona sera, un tavolo per quattro...? És még le sem ültünk, az asztalon volt a csatosüvegben a házibor, meg a víz, és mire leültünk egy kosárban kenyér - természetesen olajjal, mártogatni. Az este pedig úgy folytatódott, hogy szerintem még sosem ettem ennyit, gyakorlatilag folyamatosan hordták elénk a kaját, és isteni volt. Igazi lakoma. Többet fizettünk ugyan érte, mint amit egyébként adnék egy vacsoráért, de már csak az élményért is megérte.
Vasárnap még tartott kicsit az olvasószakkör, de ebéd után indulnunk kellett, főleg, hogy még beugrottunk megnézni Nora-t, ami a sziget legrégebbi települése, és ahol aztán persze mindenki megfordult (föníciaiak, rómaiak, karthagoiak...). Maga a hely lenyűgöző, tudták ezek a régiek, hogy hova kell építkezni, de az állapota elég elkeserítő - mert úgy tűnik, az olaszok nem tudják hogy kell a régi dolgokra vigyázni. Meg úgy egyáltalán, hogy hogy lehet az ilyesmit jól eladni/előadni. Az ösvény mellett mindenhol derékig érő léckerítés van, amit nehéz volt körbefényképezni, de ami még rosszabb, hogy a terület szélén körben mindenhol drótkerítés van (ez semtúl esztétikus), és úgy összességében egy csomó helyen színes műanyag zsákok, meg egyéb építkezési felszerelések szanaszét. Szóval egy kis csalódás.
És ez így most tök negatív lett a végére, pedig egyáltalán nem így terveztem, és nem is így éreztem. Mindennel együtt (szerintem) nagyon kellemes négy napot töltöttünk Szardínián, és bár csak egy icipici szögletét láttuk, nekem tetszett amit láttam, és mindenképp szeretnék még visszamenni.
