Sunday 29 August 2010

Pen-y-Fan (megint)

Voltunk már ugyan, de hegyet mászni jó, úgyhogy reggel felkerekedtünk, hogy ismét megnézzük Dél-Wales legmagasabb dombját hegyét. De persze megint bank holiday weekend, és az ember mindenféle dolgot eltervez, aztán a fele sem úgy sikerül, mint szerette volna. Mert hogy augusztus van, és akkor arra számít az ember (legalábbis a magyar), hogy meleg van és napsütés. Miután három éve itt vagyunk, ilyen nagy reményeink már nincsenek, elég ha a feltételekből mondjuk egy teljesül - meleg vagy napsütés. Ehhez képest az volt, hogy felhős - kicsit kitisztul - esik - fúj - kisüt - fúj - esik - esik - felhős... ami azzal járt, hogy bőrigáztunk - keresztülfújt rajtunk a szél - megszáradtunk - lefújta a fejünket a szél - megint eláztunk - meg még egy kicsit.
De a legjobb, hogy mindezt nem ketten csináltuk végig, hanem vittünk magunkkal gyanútlan áldozatokat is (akik különben nagyon aranyosak voltak, kicsit se panaszkodtak, sőt tartották bennünk a lelket).
A szerencse az egész szerencsétlenkedésben, hogy ugyan végül nem mentünk fel a csúcsra, de így is volt látnivalónk bőven, a táj gyönyörű, most még egy kicsit zöldebb is volt, mint mikor legutóbb láttuk.






A nap fénypontja: a hegyi pónik felbukkanása.

3 comments:

Eva said...

igenbizony - nagyon élveztük, bőrig ázva is!! :) nagyon szépek a képeid, viki!

vik said...

koszonom :) es azt neztem, hogy az utolso kep ugyanaz, mint a te utolsod :)

steve said...

Háát nálunk is érdekes az augusztus vége időjárása: holnap reggel 6°C /nem tévedés hat/ napközben 12°C várható, esővel, északi széllel!!??