Úgy döntöttünk, ebéd után megyünk az esőerdőbe. És mi más lehetett volna az ebéd, mint cornish pasty? Húsos a fiúknak, hagymás-sajtos a lányoknak. És miután így felkészültünk... beléptünk az ajtón...
... és sokk.
Hiába tudja az ember, hogy meleg, és párás. Belépsz, és mintha falba ütköznél. Nehéz a levegő. És természetesen rögtön beködösödött az összes fényképezőgép. Óvatos törölgetés, tíz másodperc, és újra. És újra. Szemüvegeseknek esélytelen. És a meleg... egy darabig jólesik, szokatlan persze, nem ehhez vagyunk szokva itt Angliában, de nem kellemetlen. Úgy egy húsz perc múlva viszont már mindannyian törölgettük a homlokunkat, és próbáltuk szellőztetni a ránkragadt ruhákat. Mi lehet itt, mikor süt a nap, neadjisten nyár van...?
De persze mindez nem számít. Mert le vagy nyűgözve. Az egész építménytől, a technológiától, a növényektől, hogy itt tényleg másfél hektár őserdő van, hogy minden burjánzik. És teleszájjal vigyorogva gyönyörködsz.
Pálmák, és liánok, és bambusz, és ezermillió növény, amit nem ismerek, meg persze itt is a haszonnövények: cukornád, kakaó (aminek a babja a növény szárán nő, ti tudtátok?), vanília, ananász, banán... És nagy, említettem már, hogy milyen nagy ez az 'üvegház'? Nem mondom, hogy el lehet veszni benne, mert azért be van határolva, hogy merre lehet csavarogni, követni kell az ösvényt... de ettől eltekintve... majdnem el lehet veszni benne.
Az extra (kis pluszpénzért hatalmas élmény): van egy kis lógós terasz a nagy kupola közepén. Ide lehet fellépcsőzni, és belátni a dzsungelt felülről. Tériszonyosoknak csak óvatosan (bár anya és Z is élvezte), mert az egész cucc mozog, és csak egy rács van a lábad alatt, de amúgy szerintem kötelező.
No comments:
Post a Comment