Longleat

Most hogy leültem írni a vasárnapi programunkról, elkezdtem keresni egy előző bejegyzést, a szafariról, hogy utalhassak rá, és rájöttem, hogy az az, ami sosem született meg.

Longleat egy hatalmas birtok. Szafari- és élménypark, labirintus, kisállatkert, tükörbarlang... és a 'ház'. Nem is tudom, hol kezdjem.
Legutóbb az élményt Z kapta ajándékba Sikesz+Ibitől születésnapjára. Ez volt az a bizonyos eset, mikor zuhogó esőben indultunk szafariba, és párás volt az ablak, és csak úgy lehetett kibírni meg kilátni, ha lehúztuk az ablakot, amit ugye nem szabadott volna, de az állatok is fáztak, és be voltak húzódva fedezékbe, a zsiráfok is, meg a wallabik is, meg minden. A majmok kint voltak, és látványosan jól érezték magukat, de kicsik is, meg messze is, és akkor a Sikesz lehúzta az ablakot és elővette a BANÁNt a hátizsákból. Még el sem kezdte kibontani, de ezek a kis zsiványok már megérezték, és elkezdtek seregleni, na akkor jött a villámgyors ablakfel, meg röhögés, meg a majmok által kocsiszétszedés (Lou, és szerencsére csak egy kicsit). Az összes látogató minket irigyelt, mi meg alig bírtuk lerázni őket, végül átszoktak a többi kocsira is, mi meg elmenekültünk a tigrisek közé. Közben hallgattuk a dévédét amit a bejáratnál kaptunk (!!!), mindenféle ismertetőket meg kis sztorikat a park lakóiról. Például, hogy az oroszlánok nagyonnagyon szeretnek itt, és szaporodnak is rendesen, túlzottan is, és ezért az oroszlánlányoknak fogamzásgátlót kell szedniük. :)
Aztán láttuk még a labirintust, ami ezúttal nem csak olyan gyereklabirintus volt, mint a múltkori Symonds Yatban, hanem _igazi_ útvesztő. Még az elején szétváltunk kettesével, és én nem tudom, mennyi ideig keveregtünk, de az biztos, hogy volt olyan kereszteződés, ahol ha ötvenszer nem jártam, egyszer sem. De fura módon sokadszorra sem bosszantott fel a dolog, nagyon élveztem, a vigyor teljesen ráragadt az arcomra... A rengeteg látványosság közül még két kisebbre jutott akkor időnk: a tükörbarlangra, ami inkább gyerekeknek szól, és a kisállatkert (ami még inkább gyerekeknek szól, nem mintha ez elriasztana minket), amit viszont muszáj megemlítenem, csak hogy mindenki tudja, hogy a kisvidrák a világ legaranyosabb lényei, a kis kerek fejükkel és a füttyögésükkel.

Na és akkor most pedig megnéztük a házat és megismertük ennek az egésznek a hátterét. Mert az is van neki. Ott kezdődik, hogy 'ház'nak hívják, pedig simán lehetne kastély is. Fénykorában 400 szolga dolgozott a házban és körülötte a 900 holdas pagonyban birtokon. Próbáltam több infót találni róla a zinterneten, mert a fejem szitasága, főleg a számok tekintetében sajnos közismert, de nem találtam sokat, szóval a hivatalos, ömlengős ismertető elmarad, jön amire emlékszem:
A házat sok-sok évvel ezelőtt építette Lord Bath (aki különben márki), és már akkor is roppant impozáns lehetett, de hamarosan a család kicsinek találta, és kibővítették. Persze történtek átalakítások is, folyosókat zártak le, szeretőt ástak el, a királyi család többször járt itt látogatóban... és ami a lényeg: a ház végig-végig a család tulajdonában maradt. A mai napig. Alexander Thynn, Bath márkija ott lakik. Ő a hetedik márki, és a 14. generáció, 450 év alatt. És ettől lesz a hely még különlegesebb. Mert él. Ahogy keresztülvezettek minket a szobákon, szinte minden helyiség tele van nemcsak a szokásos portrékkal az ősökről, de fényképekkel is a kandallókon. Az épületben minden bútor, szőnyeg, váza úgy került oda, hogy ők megvették, tetszett nekik, használták... És ezért nem is egységes a stílus, nem múzeum, nem gyűjtemény; nem mindenhol ugyan, de volt helyiség, ahol kimondottan azt éreztem, hogy akármekkora hatalmas is, ez egy otthon.
Tudnék még pár érdekességet, de késő van, nekem holnap korán kell kelnem, így csak egy plusz adalék: a ház úrnője Budapesten született, Gyarmathy Anna Abigél néven. :)