pizza és bor

Utolsó este kirúgtunk a hámból. Addig minden nap saját magunk gondoskodtunk kajáról, de búcsúzóul egy jó kis olasz pizza... Körbejártuk a várost (falut), ki is néztünk egy helyet, aztán még csatangoltunk kicsit, mikor egyszercsak az egyik sikátorból előszalad egy pasi, és berángatja magával Zolt, kézzel-lábbal magyarázva, hogy szüksége van a segítségére. Persze mentem vele, hogy majd megvédem. Kiderült, hogy a bácsi parkolt szépen a ház előtt, csak épp megfeledkezett róla, hogy hegy, meg tél, és jég, és nem tudott elindulni. Z segítsen, tolja ki. Aha. Mindent bevetettünk (szőnyeget, gumiszőnyeget, fűrészport, kisbaltát), a végén heten irányítottuk a hadműveletet, és sikerült.
A bácsi pedig hálás volt, és kaptunk egy üveg vörösbort tőle, hurrá. A címke abszolút semmitmondó, nagyjából csak annyi szerepelt rajta, hogy Veneto tartomány tájjellegű bora, se hogy milyen szőlő, se hogy édes vagy száraz... De persze mindegy, ajándék lónak, ráadásul az étteremben is megengedték, hogy pofátlanul a saját borunkat (is) igyuk... És, mint kiderült, jól jártunk. Magunktól valószínűleg soha nem vettük volna le a tök semleges üveget a polcról, pedig a bor majdhogynem tökéletes volt. Száraz, de nem fanyar, gyümölcsös, gazdag.
És persze mi is gazdagabbak egy sztorival.