Mindig meglepodok, mikor visszalapozok, es kiderul, hogy nem irtam meg korabban szamomra tok meghatarozo dolgokrol. - Mint peldaul ez a konyv.
Meg valamikor nagyon regen olvastam, anyunak vettem eredetileg, foleg azert mert hallottam rola es en is el akartam olvasni, de szerencsere o is szerette. Mult heten megneztuk a belole keszult filmet, es kellemes csalodas, jobb lett, mint amire szamitottam.
A fohos, Henry, egy furcsa genetikai betegsegben szenved, a legvaratlanabb helyzetekben egyszercsak egy masik idosikban talalja magat. Tudatosan nem tudja az 'utazasokat' iranyitani, de tobbnyire sajat eletenek fontos fordulopontjain, vagy egy-egy szamara fontos szemely kozeleben talalja magat - meztelenul, mert termeszetesen targyakat/ruhakat nem vihet magaval. Huszonnyolc eves, mikor talalkozik Claire-rel, aki pedig azt allitja hateves kora ota ismeri... es persze szereti. Hihetetlen szep szerelmi tortenet az ovek, soksok sirassal es fajdalommal az orom es nevetes mellett, de talan pont ettol lesz annyira valosagos, es szeretheto a konyv. Most azt tervezem, elolvasom angolul is.
"we laugh and laugh, and nothing can ever be sad, no one can be lost, or dead, or far away: right now we are here, and nothing can mar our perfection, or steal the joy of this perfect moment"
[Audrey Niffenegger]
2 comments:
Hű, asszem, hogy nekem ez most sok lenne a twilight első őrülete után. Nem bírok ki ép idegekkel még egy love-storyt :)
:)))
Post a Comment