Kétszer kellett fordulnunk a kétemeletes busszal, mert mire eldöntöttük, hogy mégis kidobunk taxira 13 pénzt, addigra "nem volt több szabad autójuk". Persze úgy kérdeztem utána, hogy de nekünk csak fél délre kéne, és persze mondta az arc, hogy hátsajnospontdélignincsegyse...
Még szerencse, hogy Viki az első hívás alkalmával már elküldte a szász lelkét, hogy "mivamiva? ideneküddzmeg, 13 fontos az nekünk két ebéd", különben most indokolatlanul diszkriminatívnak érezném a kiszolgálást :)
A buszos persze türelmes volt, a csomag meg könnyű, mint egy vemhes elefánt aki megevett egy másikat. A nagyobbik kufferem meg már úgyis össze volt törve a repülőút okozta izgalmak után (szülne ikersünt az a gyökér, aki addig verte, míg az alubőrönd rommátört), úgyhogy legalább a cipekedés könnyen ment.
A család aranyos. Az anyuka sokat beszél, az apuka keveset. A leány általában a "minden endben?"re hagyatkozik, a srác meg mindig rohan, de vannak jó zenéi. A szekrényben két szósz között ott figyel egy zsíroldó, a macskát rendszeresen bezárják a szobájukba, és a nyamvadt pára addig kapar, amíg a szomszéd macska is elkopik, a mosott ruha 4 napig szárad (inkább vettünk egy szárítót mi is, mert mire ők leszedik az övéket a lépcsőházban rögtönzött trapézról, az USA már Lichtensteint fogja bombázni), az ház úrnője meg napi 300 kilómétert tesz meg az előszoba és a nappali között, mert a MacOS X és a WinXP még köszönőviszonyban sincsenek, így a nyomtatómegosztás általában egyszerű folyamatát elnézve... előbb fogadnék arra, hogy Elvis él.
A polcon ott figyel egy hiányos Terry Pratchett (Vikimontaígykellírni) életmű, úgyhogy elkezdtünik elmélyedni a korongvilág rejtelmeiben. Nem mellesleg egy valami nagy állatos könyv (a címét nem tudom) eredeti Attenborough aláírással. Uszulás ezerrel. Meg van egy fain sütőjük is, ami nem tudom, hogy jött ide, viszont koszosabb, mint büdös. A tegnap elkezdtem sikálni egy sötétbarnás részt, és kiderült, hogy a sütő alapjáraton is sötétbarna, habár egy centivel alacsonyabb.
Aki otkütürt várt, szorri. Kényszerítettek, ilyen lett.
Még szerencse, hogy Viki az első hívás alkalmával már elküldte a szász lelkét, hogy "mivamiva? ideneküddzmeg, 13 fontos az nekünk két ebéd", különben most indokolatlanul diszkriminatívnak érezném a kiszolgálást :)
A buszos persze türelmes volt, a csomag meg könnyű, mint egy vemhes elefánt aki megevett egy másikat. A nagyobbik kufferem meg már úgyis össze volt törve a repülőút okozta izgalmak után (szülne ikersünt az a gyökér, aki addig verte, míg az alubőrönd rommátört), úgyhogy legalább a cipekedés könnyen ment.
A család aranyos. Az anyuka sokat beszél, az apuka keveset. A leány általában a "minden endben?"re hagyatkozik, a srác meg mindig rohan, de vannak jó zenéi. A szekrényben két szósz között ott figyel egy zsíroldó, a macskát rendszeresen bezárják a szobájukba, és a nyamvadt pára addig kapar, amíg a szomszéd macska is elkopik, a mosott ruha 4 napig szárad (inkább vettünk egy szárítót mi is, mert mire ők leszedik az övéket a lépcsőházban rögtönzött trapézról, az USA már Lichtensteint fogja bombázni), az ház úrnője meg napi 300 kilómétert tesz meg az előszoba és a nappali között, mert a MacOS X és a WinXP még köszönőviszonyban sincsenek, így a nyomtatómegosztás általában egyszerű folyamatát elnézve... előbb fogadnék arra, hogy Elvis él.
A polcon ott figyel egy hiányos Terry Pratchett (Vikimontaígykellírni) életmű, úgyhogy elkezdtünik elmélyedni a korongvilág rejtelmeiben. Nem mellesleg egy valami nagy állatos könyv (a címét nem tudom) eredeti Attenborough aláírással. Uszulás ezerrel. Meg van egy fain sütőjük is, ami nem tudom, hogy jött ide, viszont koszosabb, mint büdös. A tegnap elkezdtem sikálni egy sötétbarnás részt, és kiderült, hogy a sütő alapjáraton is sötétbarna, habár egy centivel alacsonyabb.
Aki otkütürt várt, szorri. Kényszerítettek, ilyen lett.
No comments:
Post a Comment