Az éhségtől szó szerint remegve letoltam egy reggeli interjút. Még volt kicsi időm a következőig, ezért gyorsan körülnéztem valami ehető után. Egy szendvicsbár kínálatát végigmérve (illetve az öltönyös gurukat és a pénzt, amit a szendókért hagytak ott) elbizonytalanodtam, hogy ez nem az én bélflórám szerencsenapja, de egy másik hely meghozta a kellő eredményt. Gondoltam én, mikor benéztem, és békésen olvasta egy pék (és ember) a békétlen híreket egy békás újságból. Az ezer éves vasajtót kitárva (a hangjára holtak keltek ki a sírjukból kb Szingapúrban is) öntudatára ébredt az a 17 bágyadt, koszos, rikítómellényes munkás, akik elképedve nézték a kis copfost (öltöny, mellény, nyakkendő, fényeslépő, laptoptáska), és apró, alig Hősök Tere-méretű (és rajzolatú) markaikban meg-megroppant a pléhtányér. Egy pillanatra ismét elbizonytalanodtam, de az ajtó bezárult, és az országúti presszók érett tündérei ingerülten zakatolták, hogy "KÖVETKEZŐT!". Kértem egy kis "reggeliegésznap"ot. Ezután következett egy rövid teszt, három kérdés egyenként 2-3 válaszlehetőséggel. A saját anyja nem értette volna a tündért, én meg sem próbáltam abszolválni ezt az egyébként egyszerűnek tűnő feladatot, így mindegyikre rebegtem egy határozott igent, már amennyiben határozottnak lehet tekinteni egy "jip" hangsort, amint épp elvész a közelgő viharfelhők baljós csendje alatt. Bab, kenyér kubász, paradics, szenendex. Tejes víz enyhe dárdzsiling felhanggal. "Ócsóé", csak 3.25. A cukrot előkóstoltam, mielőtt a teába került volna, már csak a látszat kedvéért. Megesz, megisz, visszavisz aztán olaj, mielőtt a véremmel írják újra homlokráncaim negyedszázados történelmét. Felüdülés volt ez a hely, oázis a száraz, irodaházaktól tarkított bizniszsivatagban. Kifelé menet még kinyitottam egy melósnak az ajtót, és ott álltam, mint boy áll a hotelben, és adtam valamit, és őszintén éreztem, hogy kapok valamit cserébe.
No comments:
Post a Comment