pallos

Namármost, a vagyon. A vagyon arra való, hogy emberek birtokolják, s annak kárára (abból tudniillik) jól éljenek ők. Utazzák el. Vegyenek szép gitárt. Igyanak al... teákat, különleges teákat. Vagy költsék az egészet egy perszonálkompjúter sérülékeny tiszavirágaira, melyek megvásárlásuk pillanatában többet veszítenek értékükből, mint egy új Merci. A kérdés csupán, hogy hova csobogjon a cash-flow, a pénzfolyam, amiért egész héten raklapokat pakoltunk. Viki papíron, én kesztyűben. Az ember hátradől, és körbenéz, majd konstatálja, hogy mennyi mindene megvan, és most már igazán kéne valami hobbi, amitől kerekebb lesz a világ. Körülnéz, számol, ábrándozik, majd dönt. Vagy nem tudja. Mégis. Mégsem. Inkább a másikat. Vagy a kettőt együtt, bár az egy csomó pénz, és úgy sem lenne idő mindkettőre... huha, ez nehezebb, mint gondolta.
"Haddsegítsek!" - mondta a vezérműszíj, és halk pattanással előhúzta lángpallosát, hogy vaksötétben is eltaláljunk az "határozatlanok vagyunk"-pólósok savanyú paradicsomából a "debeoptuk"-pólósok keserédes sörkertje felé.