extrém

Egy új kor alkonyához érve szelíden tekintünk vissza a régmúlt bájos pillanataira, melyek világokat váltottak meg, és gyermekkorunk kisfiús álmait hozták élményeink vidám asztalához. Ezt is kipróbáltuk, többször is, jó volt, szép volt. Nem hiszem, hogy valaha ismét fegyvert ragadnék, és apró festékbogyókkal osztanám az ellent, legalábbis nem így, nem itt, nem velük, nem ennyiért. Drága volt, de kiadós. Szar volt, de az adrenalinom legalább ismét szárnyalt picit. Esett is, fújt is, de később sütött a nap, és a tehenek bágyadtan nézték, ahogy piciny majmok módjára kúsztunk-másztunk abban a közegben, ami órákkal azelőtt még emésztőrendszerük szerves részét képezte. Csapatunk nagy részét most láttuk először, így az összjáték nehézkes volt, a stratégia lapos. A puskák mindenütt puskák, a karbantartás pedig mindenütt ismeretlen fogalom. Az enyém annyira nem működött, hogy félúton lecseréltem, és kaptam helyette egy masszív dögöt, amivel a bennfentesek lőttek általában. Ezzel már sikerült 80 méterről hólyagosra lőni a másik csapat - egy legénybúcsús társaság - ünnepelt emberének csillogó homlokát: két hét múlva valahol egy wales-i puding összeházasodik egy hat láb magas angol málnával. Vikinek persze megint mázlija volt, vagy csak jobban lő, de szerintem mázlija volt :)
Igazából nem élveztük és most szegények is vagyunk. Sajnos a csapat együtt vette dobozszámra a töltényt, mert a többiek így szavaztak, és habár ketten nem lőttünk el 700 golyót, fizettünk vagy 1800ért. Ez nagyban meghatározta az attitűdömet az utolsó, agyatlan "játék" során, aminek az egyetlen célja az volt, hogy elhasználjuk a maradék muníciót. Kb, mint Gettysburg, csak kevésbé véres, és még sokkal agyatlanabb.
Viki kérte, hogy a tegnap estéről is írjak: berúgtunk pár lengyellel, akik nagyon jó fejek voltak. Viki mesélte.