brick and blue

Vasárnap reggelre aztán kisütött a nap, és kiderült, hogy Dublin gyönyörű színes. Szürkék, de nem a szürke-szürkék, hanem olyan szürkék, amik élnek, aztán a kékek, jaj, azok a kékek, de leginkább pedig Dublin vörös. Téglavörös. És azt mondtam már, hogy kék?

Tehát elindultunk elég korán (nem) mert rengeteg mindent terveztünk megint - és persze csak a fele lett, de így volt jó. Elsétáltunk a Trinity Collegeba, aztán kiderült, hogy vasárnap nem lehet megnézni, amit szerettünk volna. Aztán elsétáltunk a vásárcsarnokhoz, és kiderült, hogy minden más nap, de vasárnap nem. Akkor turistabusz. Élő kommentárt kaptunk, szerintünk a legjobbfej sofőrtől, jópofa és érdekes is volt nagyon. Két dolgot is megtudtunk például a György korabeli házakról: 1) azért olyan színesek az ajtók, mert a házszámokat csak később vezették be, és így könnyebb volt a postásnak megtalálni a megfelelő házat 2) biztos megfigyeltétek már, hogy a György korabeli épületeken az emeleteken egyre kisebbek az ablakok - akkoriban az üvegfelületekre kellett adót fizetni, szóval a szem előtt lévő helyeken, a 'szalonban' voltak a szép nagy ablakok, az emeleten pedig a cselédszobákon a kis aprók.
Az is érdekes, hogy a mai egyik legnépszerűbb park a középkorban lepratelep volt, György korában pedig egy zárt kert - a környező házakban lakó gazdagoknak volt kis kulcsa hozzá (Bristolban ma is van egy ilyen), és csak valamikor a tizenkilencedik században tették nyilvánossá. A megnyitás pedig egy olyan névhez kapcsolódik, ami szintén elválaszthatatlan a várostól (és nem mellesleg következő állomásunk is): Guinness.