Monday 16 February 2009

a bonyodalmakrol

Vagy akar az is lehetne a cim, hogy 'a holancrol' vagy 'a berelt autorol'. Mert minden ott kezdodott.
Ahogy jo gyerekekhez illik, meg itthonrol szepen lefoglaltak a fiuk az autot, es ugye Olaszorszag, meg tel, kotelezo a holanc, megneztek annak a berleset is hozza, honlap szerint 37 euro, jo. Aztan megerkeztunk, es kiderult, hogy ugyan maga a berles ki lett fizetve elore, azert szeretnenek lekotni nemi penzt a kartyankon a biztonsag kedveert. Na ekkor jott nemi bonyodalom, hogy a Visa Debit kartya nem volt eleg jo nekik, igy vegul kettonk otthoni CIBes kartyajat kellett hasznalnunk, mindkettot, mert egyiken sem volt eleg penz kulon... De mindegy, megoldottuk, juhu, megvan a kocsi, ja igen, szeretnenk hozza holancot. Oke, hetvenakarmennyi euro lesz. Itt akadtunk ki azt hiszem, mert hiaba probaltuk meggyozni, hogy a honlapon nem ez volt, es hogy azert egy kicsit irrealis egy hetre ennyit kerni egy holanc berleseert, de nem sikerult. Persze nem kertuk, kesobb vettunk egyet egy benzinkutnal (50 euroert). Es kesobb szuksegunk is lett ra.
Eloszor, mikor jott a szarvas, ugye, es a fiuk nagy nehezen felszenvedtek a lancot a kocsira, aztan utana gyakorlatilag mindennap, ha vissza akartunk jutni a szallasra. A tobbi ut a faluban kulonben nem volt ilyen rossz allapotban, takaritottak meg szortak rendesen, es egy kicsit aggodtunk is a betonon holanccal kozlekedni, de a levetel/felrakas akkora mumus lett, hogy nem veszodtunk vele. Vegul azt hiszem szerdan vagy csutortokon kerultek le a holancok, mikorra kisutott a nap, felmelegedett az ido kicsit, es meguntuk a kettovel kozlekedest is.
Szombat reggel aztan pakolas, indulas, hoeses, a tobbiek balra, mi jobbra, keresztul a hegyen, amerre jottunk. Negyed tizkor indultunk, kettoig kellett Bergamoba erkeznunk, ugy terveztuk, meg lesz idonk megallni vasarolni nehany aprosagot valahol. Egeszen ket falunyit sikerult haladnunk, akkor kellett megallnunk es feltenni a holancot. Tenyleg szepen esett a ho. Sok. Gyorsan. Ugy haromnegyed ora mulva mar fent is volt a holanc, es elindultunk ujra, szepen lassan a szerpentinen. Csak azert, hogy fel ora mulva egy szembejovo levillogjon minket es kozolje, forduljunk vissza, mert az ut le van zarva. Nagyszeru. Ha nem erre, akkor merre? Egy hotelnel kaptunk utbaigazitast, meg terkepet (mert a GPS-t nem sikerult rabirnunk, hogy mukodjon rendesen, es talaljon nekunk masik utvonalat) - gyakorlatilag meg kellett kerulnunk a hegyet, hogy ugy harminc kilometerrel feljebb keruljunk az autopalyara. Oke, tehat kb ket oraja elindultunk, es meg csak a kiindulasi pontra sem ertunk vissza.
Vagyis majdnem, mikor Gyuri egyszercsak megjegyezte, hogy olyan, mintha nem lenne fekunk. Mindegy, ugyis meg kell allnunk levenni a holancot (igen, ket faluval visszabb megint nem volt szukseg ra). Es levettek, es mikor ujra kapott gyujtast, a Picasso ekes olasszal kozolte, hogy valami gaz van, ellenorizzuk a fekfolyadekot. Tok jo, milyen okos. Bar kicsit aggaszto, hogy Gyuri hamarabb eszrevette, hogy valami nem oke, mint a fedelzeti okos szamitogep. Na mindegy. Mit nekunk kihivasok - talaljunk gyorsan egy mukodo szervizt Olaszorszagban, szombaton. Es sikerult. A bacsi, miutan vazoltuk neki a problemat, es bepillantott a motorhazteto ala, es kozolte, hogy hat elfolyt a fekfolyadekunk. Mondtuk neki, hogy ezt tudjuk, mondta a szamitogep, mit tudunk csinalni. Megvakarta a fejet, es mondta, hogy hat elfolyt a fekfolyadekunk. Mi meg mondtuk megint, hogy ezt tudjuk, de mit tudunk csinalni? Es akkor kijott a neni az irodabol, beszeltek valamit nagyon gyorsan ladinul, ranknezett, es megkerdezte, hogy ugye holanc volt az auton? Mert akkor biztos azzal vagtuk el a fekcsovet. Ami informacio meg mindig nem sokat segitett rajtunk, de aztan vegul intezkedett, es betoltak az autot az emelore. Egy ujabb ora (es szazharmincnyolc euro) utan mar gurulhattunk is ujra.
Ez a mese pedig kezd nagyon hosszu lenni, szoval rovidre fogom. Nem pontosan tudjuk miert (talan mert a masik ut le volt zarva, es mindenki arra jott), de a kerulouton akkora dugo volt, hogy vegul kb akkorra ertunk az autopalyara, mikor mar a repteren kellett volna lennunk. Orakig csak alltunk a gyonyoru, kodos hegyek kozott, aztan kicsit vanszorogtunk, aztan megint alltunk. Aztan a valtozatossag kedveert volt egy kis dugo az autopalyan is, de persze ez az, ami mar nagyjabol mindegy volt. Bar egy kis eselyunk volt, hogy talan az autot meg le tudjuk adni idoben, hogy arra ne kelljen az extra napot kifizetni, de persze nem sikerult.
Valamikor este hat korul ertunk a repterre (igen, kb nyolc es fel ora alatt). A gepunk elment negykor, a kocsit legkesobb otig kellett volna visszaadnunk.
Plusz egy nap autoberles, ujrafoglalni a repjegyeket, szallast talalni.
Viszont nyertunk egy extra napot Bergamoban.

3 comments:

Anonymous said...

juj, ez elég izgalmasan hangzik. De,azért jó, hogy a "mindig az élet naposabbik oldalát nézd" felfogásban azt mondod, legalább nyertetek egy extra napot ott :)
Az autóbérlések miatt lett végül egy credit kártyánk. Sosem akartuk, de valamiért az autóbérlős cégek ezt előszeretettel fogadják, így már könnyebben adják a kocsit. Fura szokás ez tőlük.

vik said...

akkor es ott messze nem ilyen pozitivan lattuk a dolgokat. vagyis egy darabig meg remenykedtunk, hogy bejon az a pici eselyunk, hogy a gep kesve indul, es megis elerjuk; aztan utana, hogy meg talan odaerunk otig az autot leadni... aztan mikor alltunk az autopalyan, akkor kinunkban mar nem tudtuk, hogy sirjunk vagy nevessunk.
igy utolag mar sokkal konnyebb, vegulis van egy tok jo sztorink :)

Anonymous said...

Ugye mennyi tapasztalat egy hét alatt? Kezditek megismerni az életet!