a vége

A sirályos estére különben megint nem volt szállásunk, így a szörfnézés után gyorsan el is indultunk, hogy még világosban találjunk valamit. Nem volt már semmi konkrét célunk, csak minél messzebb (közelebb) jutni. Végül St. Austelltől nem messze találtunk is egy kempinget, le is táboroztunk, és nagyjából innen már csak jól éreztük magunkat. A fiúk minigolfoztak, meg csocsóztak, a lányok meg lementek a tengerhez naplementét vizet nézni (a naplemente a másik oldalon volt), meg kurkászni a homokban. Aztán a fenekére néztünk az összes maradék üvegünknek, alvás, reggel pakolás... Későn keltünk, későn indultunk, így nem jutott már időnk sok látnivalóra, a srácoknak el kellett érni a gépet hazafelé. A cél az volt, hogy minél közelebb jussunk a reptérhez, nehogy a nagy dugóban ragadjunk, szóval mikor már jó közel voltunk, beszaladtunk kicsit Cheddarba. A látványosságokra nem volt idő, csak körülnézni a városban, meg azért beszereztünk egy kis barlangi sajtot. Búcsúzásként az eső is nekieredt, mégsem hagyhattuk, hogy szárazon hagyják el Angliát. :)
Rövid volt ez a látogatás, de jó sűrű, remélem nem csak mi élveztük annyira, mint amennyire... Gyertek máskor is!

a sirály és a krumpli

Tanmese hat felvonásban. Az első színen máris megjelenik minden fontosabb szereplő. Először is: a krumpli (kicsit halízű, kicsit ecetes, de leginkább jó olajos), másodszor 'egyes' és 'kettes' számú versenyzőink.

Hopp - repül a krumpli! Ami, mint a mágnes, 'egyes' sirály megáll röptében, figyeld a fejét, nem is értem, hogyan tudta ilyen bravúrosan a két szárnya közé visszafordítani, szeme a célon. 'Ketteske' acélos izmaival már el is lökte magát a mólóról, mintha kötélen húznák a kaja felé.

Na, már majdnem-majdnem... hihetetlen szoros a küzdelem, oriasi a feszultseg, vajon ki lesz a gyorsabb...???

És IGEN! Kettes szamu versenyzonk bravuros mozdulattal megszerezte! Es most mar az ove!

De jaj, mit latok? Nem hiszem el... ELEJTETTE! A masik ehenkorasz kozelsege egy tizedmasodpercre megzavarta, engedett a szoritason, es a krumpli kicsuszott csorebol. Termeszetesen mindket versenyzo azon nyomban utanavetette magat.
Ja, hogy oda esett le? Uhh. Hat ez pech.

A tanulsag? Ne engedd el a krumplit, ha mar egyszer a csorodben volt.

fish and chips and seagulls

A tengernézésben jól el lehet fáradni, de méginkább megéhezni. Mert közben hirtelen délután lett, és az ebéd teljesen kimaradt. Elindultunk tehát a déli parton kelet felé, hogy majd valahol útközben eszünk.

Aztán csak mentünk és mentünk és mentünk... és ha mi, lányok megyünk elöl, már rég megálltunk volna valahol, de a fiúk valamiért nem, így rájukcsörögtünk, hogy valahol kanyarodjunk le, keressünk egy kis falut, és együnk fisendcsipszet a parton. A következő bokornál fékezés, jobbra el... öööö oké, de azért választhattunk volna valami olyan utat, ami a térképeken is rajta van... :)
Végül persze tök jól sült el, találtunk egy tündéri kis várost, kikötővel, vasárnap délutáni nyüzsgéssel, vettünk kaját elvitelre, és kiültünk a móló kőfalára falatozni - tökéletes. A sirályok is tökéletesnek találták, leginkább a mi halunkat - saját maguknak. A halat nem adtuk, de a maradék bundákat és krumplikat igen, meg is örökítettük, képregény itt.
Miután jóllaktunk, ismét felélénkült érdeklődésünk, elsétáltunk a móló végére, ahol volt egy bűbájos kis templom, toronnyal, meg minden, de nem is ez az érdekes, hanem, hogy hatalmas, gyönyörű hullámok voltak, hihetetlen türkiz/jáde tenger, száll a sós vízpermet a szélben... és... igen, azok a pöttyök a hullámokon szörfösök. Szóval néztük őket egy kicsit. És sóvárogtunk. A fiúk a szörfért magáért, mi meg a jóseggű, napbarnított szörfössrácok után. (Aztán eszünkbe jutott, hogy még mindig Angliában vagyunk :))

kek kek kek

Mikor feljottunk a banyabol, a nap ezeragra sutott, es a tenger ugy vonzott minket mint egy magnes. Mar majdnem lementunk a banya sajat tengerpartjara, aztan vegul a bacsi javasolta, hogy menjunk inkabb a falu vilagitotornyahoz, hogy ott milyen szep.

Es bar nem hiszem, hogy nagyot csalodhattunk volna, ha akarhol a kornyeken lemegyunk a partra, de tenyleg gyonyoru volt. A fijuk kiultek egy sziklara, mi lanyok meg leraktuk a csikos kispledet, levettunk cipot-zoknit es csak elveztuk a latvanyt, es a napot, es a szelet es a soszagot.

Geevor

Ha azt hallja az ember Cornwall, akkor mindenkinek rogton a banyak jutnak eszebe, meg a tipikus kepek: dramai, gyonyoru tengerpart, meg az egbe nyulo teglakemenyek. Ami csak azert fura, mert az orszag mas reszein ez egyaltalan nem jellemzo, ugy tunik minden valamirevalo ko ebbe a csucsokbe csoportosult. Valahogy ugy, hogy amikor meg a kihulo foldkereg nem szilardult meg teljesen, repedesek keletkeztek, ahol ujabb fortyogo (asvanyokban gazdag) kozetretegek tortek a felszinre. Es van itt eleg sok minden: on, rez, cink, olom, vas es nemi ezust. Es mivel az ercretegek igy fuggolegesen helyezkednek el, parhuzamosan egymassal, fuggolegesen kellett banyaszni is, egy repedes - egy banya.

Aztan persze, mivel nem egy tul magas teruletrol van szo, a banyak idovel elkerulhetetlenul a tengerszint ala kerultek, a vizet ki kellett pumpalni, hogy a banyaszok tovabb dolgozhassanak - a motorok es pumpak szerves reszei lettek a banyaszatnak, es a cornwalli kulturanak.

Es ha mar egyszer Cornwall = banyak, mi sem hagyhattuk ki az elmenyt. Vasarnap ide-oda, megyunk a banyaba. Csepergett, mikor felkeltunk, kod, mikor elindultunk. Vegig a tengerparti uton, de csak sejtettuk, hogy hol van a viz, kicsit dobozban ereztem magam soveny-kod-soveny (mogottem Z Szonjaban) (elottem Siki kellett volna hogy legyen, de rallizott, szoval ot nem lattam). Raadasul reggeli nelkul indultunk, ehes is voltam. Remenykedtunk, hogy talalunk valami pihenohelyet, asztalokkal, es akkor majd ott, de nem talaltunk. Aztan megerkeztunk a banyahoz, es ott se volt semmi, pedig a latvanyossagoknal mindig szokott, de persze feltalaltuk magunkat, bealltunk egy ilyen felig nyitott muhelybe (ott nem esett) - bagett, kremsajt, gepsonka, csemegeubi. Es mire befejeztuk, az eso is elallt, hurra. Bar persze ugyis a fold ala megyunk...

Lattuk a banyaszok oltozoit, meg muzeumot a banya torteneterol, meg hogy hogyan lett a felhozott kovekbol on... es ezeket nem meselem el mindet, mert egyebkent is, ami legjobban megfogott minket, az a HANGULAT volt. A szinek, a szagok, a regi kaveautomata az oltozoben...

St Ives

A terveknél kicsit (sokkal) több időt töltöttünk Tintagelben, így kb három napirendi pontot töröltünk, és rögtön az utolsóra ugrottunk: megkeresni a szállásunkat és sürgősen vacsorát szerezni. Az eleje kiemelkedően jól ment, elsőre megtaláltuk a kempinget, pikkpakk felhúztuk a sátrakat, és átgurultunk a városba.

St Ives egy tündéri kisváros, félsziget, domb, szűk utcák, lépcsők, hangulatos kis éttermek végig a parton. Sajnos elég későn érkeztünk, így végül a városból nem sokat élvezhettünk, csak a naplemente maradt. Vegigsetaltunk a homokos parton, a vakmeroek befutottak a (nagyonnagyon hideg) vizbe is kicsit, de eddigre mar tenyleg ehen akartunk halni, talalnunk kellett egy szimpatikus kis ettermet gyorsan. Szimpatikus ettermet talaltunk is gyorsan sokat, csak eppen mindenhol problemat okozott 11 embert leultetni. A vegen mar mindenfele terveket dolgoztunk ki, hogyan tudnank nehany asztalt felszabaditani magunknak, mikor megtalaltuk az igazit. Tengerpart, halszag, a reszeg tulajdonos szolgalt ki minket... es nem tudom, a tobbiek hogy vannak vele, de en OLLLYAN lepenyhalat ettem, hogy jobbat kivanni sem lehetne.

Tintagel

A pónik után búcsút mondtunk Exmoornak és dél felé vettük az irányt. Átszeltük Devont, a bozótos dombokat - a szokásos keskeny kis utakon kanyarogtunk: sövény, egy autónyi út, megint sövény, soksok mérföld előttünk, farmok itt-ott, meg kövek szanaszét szórva mindenhol. Aztán visszakanyarodtunk a tengerhez, és mint mindig, 'szó bennszakad, hang fennakad, lehellet megszegik'... Istenem, de GYÖNYÖRŰ.

Legurultunk a faluba, leparkoltuk az autókat, és elindultunk a mítosz felé.

Tintagel kastély a hagyomány szerint Artúr király szülőhelye, és a drámai, szeles tengerparti sziklákra épült. Persze, hogy ténylegesen mennyi köze van Artúrhoz, azt senki sem tudja. Elkezdtem utánaolvasgatni, de annyi különböző elméletet találtam, hogy inkább megkíméllek titeket tőle. Ami biztos, az a varázs. A hangulat. A csoda. Az egész partvonal, a sziget, a romok, olyan hihetetlen atmoszférát sugároznak, ami teljesen magával ragadja az embert.
Mi ugye már jártunk itt egyszer tavaly nyáron - de a dolog másodszorra is működött. Ténylegesen nincs itt semmi látnivaló. Ami a kastélyból maradt, az várromnak nagyon gyenge, van pár kő, falmaradékok, ilyesmi... viszont a táj, a környék lenyűgöző. Augusztusban kettesben, és most tizenegyen is csak ültünk, és néztük.
Mármint persze csak azután, hogy a fiúk kijátszották magukat az elemekkel. Azzal kezdődött, hogy meg akartuk nézni az öbölben 'Merlin barlangját', de kiderült, hogy dagály van, így nagyjából le se lehet menni. De a legbátrabbakat nem riasztotta el a víz, Sanyi és Sikesz átevickéltek a köveken, felkapaszkodtak a falon, bekukkantottak az üregekbe... egyetlen apróság kerülte el a figyelmüket, hogy a dagály nem tetőzött még. Szóval mire visszaindultak, a tenger ellepte a köveket, amin belépegettek. 10 perc alatt kb 10 centi. Mondhatni nem úszták meg szárazon. :)
A következő játék a szél felfedezésekor kezdődött. Mert Tintagel nagyonnagyon szeles. Hiába volt ragyogó napsütés, muszáj volt a polár/dzseki. Amibe ha nem gombolod be, belekap a szél... dzsekivitorla. És szerintem még órákig ellettek volna vele, ha eszükbe nem jut fiúzenekaros bandafotót csinálni, majd ismét jöttek a mérjükmegmilyenmagasanvagyunk-elméletek.
Mi lányok mindeközben csak nem győztünk betelni a látvánnyal. A tenger, a sószag, a szél és a kék ezernyi árnyalata... tényleg nem is tudom, mit mondjak még. Egyszerűen nagyon jó volt ott lenni.

Exmoor 2.

Miutan felvertuk a satrakat a patakparton, gyorsan gondoskodnunk kellett a vedoitalrol - nem volt ugyan nagyon hideg, de ugye biztos ami biztos. Aztan elmentunk fogatmosni. Visszafele a satorhoz mar meglehetosen sotet volt, de valami jott szembe az uton. Valami nagy. Kocogva. Valami sotet... jezusom, ez egy DISZNO! Aki hatalmas volt es fekete, es gondolom elege volt a legelobol, es ugy dontott inkabb visszasetal az istalloba.

Reggel pedig friss birkakaki volt a satrunk mellett.

Es vadludak is jottek, es leszalltak a patakra, meg a kis viztarozo tora.

Idill.

Osszeszedelozkodtunk, osszeszedtuk a tobbieket is a hostelbol, megreggeliztunk es elindultunk; meg ket dolgot szerettunk volna Exmoorban latni.

A 'Tarr Steps' egy palahid a Barle folyon (patakon), es idoszamitasunk elott 1000 korul keszult. A hid 55m hosszu, 17 pillere van, es a kovek kozott van ot tonnas darab is. Tenyleg hihetetlen, mennyire alaposan valogattak ossze a koveket a hidhoz es a pillerekhez is, hogy hogyan tamogattak ki oket... es meg mindig all, es teljesen stabil - csaknem haromezer eve!

Az is erdekes, hogy mennyire megvaltozott a novenyzet, a taj, ahogy haladtunk Exmoor kozepe fele. A tengerparton, a hegyekben, minden zold, es burjanzik, es erdos... itt a kozepen csak kopar dombok vannak, tuskes bozot, meg elszorva kovek.

Es az egyik ilyen bozot toveben egyszercsak meglattuk oket. Exmoor ponik! :) A faj legalabb olyan regi, mint a hid - Eszak-Amerikabol vandoroltak at Europaba, es nem nagyon keresztezodtek mas fajokkal, szoval eleg egyedulalloak. A masodik vilaghaboruban a terulet gyakorloter lett, majdnem kiirtottak a ponikat, de szerencsere sikerult megmenteni oket. Ma vilagszerte kb 2000 el beloluk, a tenyleges exmoori szaporulat kb 250. Legtobbjuk szabadon vandorol a nemzeti park teruleten, de minden osszel osszeterelik, megvizsgaljak es megjelolik oket.

Exmoor

Elso napunk uticelja az Exmoor nemzeti park. Nagyjabol annyit tudtam rola, hogy egy nagy zold folt a terkepen, ahol a tenger elkezd kanyarodni, es hogy vannak hegyek, meg fak, meg egyedulallo noveny- es allatvilag.

Bristolban meg gyonyoru idonk volt, aztan ahogy letertunk az autopalyarol a 'hardcore' terepre, a felhok is elkezdtek surusodni felettunk. Gyonyoru volt kulonben. Gyonyoru es felelmetes. A hatso ulesen harman ittak folyamatosan (na jo, 'baranyivast' tartottak - akarhanyszor baranyt lattak, ittak. szoval folyamatosan), en pedig olyan emelkedokon vezettem, ahol meg soha (csak egyesben lehetett menni!), es nem is gondoltam, hogy ezen a kornyeken van ilyen.
Mire meglattuk a tengert, elallt az eso, sot a nap is kikandikalt, sokkal vidamabban gurultunk be ezek utan Lynmouth varoskaba. Ezt ugy kepzeljetek el, hogy HEGYHEGYHEGY (igy, nagybetuvel, ugye emlekszunk meg, hogy csak egyesben lehet kozlekedni) - tenger - hegy. A tenger es a hegyek kozott a falu. Meg van egy kis medvehagymaillatu volgy, patakkal. Csodaszep. Persze kicsit elaztunk a seta kozben, de hat meg mindig Anglia vagy mi. Ezutan jott csak az igazi helyi nevezetesseg: a sziklavasut, ami olyasmi, mint a siklo, vagy a fogaskereku otthon, csak megsem. Adott ugye a HEGY, ami nagybetus, mert meredek, es vannak benne sziklak. Meg van viz, mert ugye itt ne lenne? Es a ket fulkes 'vonatot' ugy mozgatjak, hogy fent megtoltik a fenti kocsit vizzel, es annak a sulya huzza fel a masik fulket az emberkekkel. Akik kozben gyonyorkodhetnek a tajban.
Fent aztan keresztulsetaltunk a testvervaroskan, Lynton-on, hogy felkeressuk a Valley of Rocks-t. A nev alapjan arra szamitottam, hogy ez valami holdbeli taj, teleszorva kovekkel-sziklakkal... a masodik resze igaz is, de maga a volgy zold, es vannak kecskek, es persze ott a tenger, ami plusz hatalmas vonzero. A legnagyobb sziklahoz fel is masztunk, aztan csak ultunk es elveztuk a joidot. A fiuk termeszetesen azonnal talaltak maguknak elfoglaltsagot: feltetlenul ki kellett talalnunk, hogy milyen magasan vagyunk. Ennek erdekeben a fel hegyet beleszortak a tengerbe, kozben szamoltak a masodperceket, aztan oooorakon keresztul vitatkoztak, hogy kinek az elmelete es keplete adja a legpontosabb megoldast. A magassagmeros GPS meg ott lapult KZ zsebeben. :)
Eddigre mar delutan volt, es megettuk a szendvicseinket, es szerencsere Z is uton volt mar, szoval osszeszedtuk, es elindultunk a szallashely fele. Egesz nap, egesz uton ment a huzavona (nagyjabol a jo kis angol idojaras valtakozott esett/nem esett), hogy satorban aludjunk-e, vagy menjunk hostelbe. Reszunkrol nem volt kerdes, tudtam, hogy Zol a satorra szavaz, akar esik akar fuj, mert poen, meg egy kis viz kulonben sem art. Vegul negyen dontottek a hostel mellett, odafuvarozzuk oket, mi tobbiek pedig megprobalunk valami kempinget talalni. A falu kozepen lattunk is egy kis tablat, szoval elindultunk, elvileg 2.5 merfold. Es csak mentunk es mentunk es mentunk, egyik oldal soveny - masik oldal soveny, es Judittal rohogtunk, hogy elhoztuk a fiukat ide a semmi kozepebe mert lattuk azt a kis tablat, es hogy kapunk majd a fejunkre, es meg is kellett allnom egy kicsit, mert nem birtam mar vezetni a nevetestol...
Vegul persze minden jora fordtult, kiderult, hogy egy FARMON van a kemping, az epuletek mogott smaragdpazsit (na jo, birkaszarral pottyozott smaragd), meg kis patak, es ott vertuk fel a satrakat a patakparton... komolyan nem is kivanhat senki ennel hangulatosabbat.

folyt. kov.

az eleje

Eszrevettetek, hogy mar csutortok van? *hurra* Viszont mivel dolgozni nincs nagyon kedvem tovabbra sem...

Mult het hetfon erkezett 'a banda'. Mentunk elejuk ejfelre a repterre, bezsufoltuk oket gyorsan a kocsiba, remenykedve, hogy gyorsan agybadugjuk oket es koran ugyan, de masnap kipihenten ebredunk. Csakhogy. Elokerultek a madarlatta otthoni szendvicsek meg a barackpalinka meg a turorudik... Szoval nem, egyaltalan nem keltunk kipihenten, viszont ezt a faradsagszintet sikerult egy hetig megtartanunk. A sracok napkozben bejartak a varost, amig mi dolgoztunk, aztan delutan kezdodtek a hatalmas Risk- es Catan-partik, este pedig a lakomak.

Aztan... Sajnos Z vegul nem tudta elkerni magat pentekre, igy csak kesobb csatlakozott hozzank. Mi viszont felpakoltunk mind, es nekiindultunk.