long way round

Ewan McGregor és legjobb barátja, Charley Boorman évek óta tervezgették, hogy elmennének valami motoros túrára, és hogy az milyen jó poén lenne. Aztán Ewan egyszercsak előállt az őrült ötlettel, hogy miért menjenek Spanyolországba motorozni, ha egyszer meg is kerülhetik a világot. És igen, ők is tudták, hogy ez elég vad lenne, de rágták még egy kicsit, tervezgették, összeszedtek egy kis csapatot, és elindultak.

'2 férfi, 2 motor, 20000 mérföld'

És megcsinálták.
Mi pedig kölcsönkaptuk az útról készített sorozat dvdjét, és egyszerűen nem bírtunk felállni előle egész nap. Utoljára a Lost-tal csináltuk ezt, mikor egyhuzamban megnéztük az első évadot. Egyszerűen hihetetlen, zseniális, kötelező.
Nem is tudom... Azt hiszem, valami olyasmit vártunk, hogy van itt ez a kis skót színész, aki persze tehetséges, világhíres, Obivankenobi meg minden, biztos jól el van kényeztetve, nem tudott mit kezdeni a sok pénzével, és elment a világkörül motorozni... De a film megvilágította az egésznek az emberi oldalát, az érzelmi oldalát, hogy mennyire hétköznapiak, valóságosak mindketten. Még mindig a hatása alatt vagyok, nagyon megindító volt az egész, érzelmes, és lenyűgöző, és gyönyörű. Hihetetlen túrát csináltak, rendkívüli kalandokkal és kihívásokkal... Londontól New Yorkig.

hurra pentek!

Jaj, annyira jo, hogy pentek van es vege a hetnek, bar mara megint hideg lett meg szurkeseg.
Mosolygos meglepetes koran reggel: az M5 es M49 kozotti kis haromszogben harom foltos lo legeleszett bekesen.

Amugy meg almos vagyok, azt mondtam mar?

halvany

Szeretnek mar hazamenni. Sut a nap es tavaszi szel fuj, es olyan nagyon vilagos-halvany-babakek az eg most... mintha valaki jo alaposan kimosta-hipozta volna.

Apropo, agynemut is kell mosnom.

Spiderwick

Voltunk moziban a lanyokkal tegnap, Z kicsit meg is sertodott, hogy miert nem vele, mikor o is szerette volna ezt latni, de hat igy alakult. Es nagyon tetszett. Megint egy mese, bar nem hiszem, hogy en elvinnek ra olyan kicsit gyerekeket, mint akik ott ultek mogottunk. Nem arulhatok el sokat, mert nem akarok leloni semmi poent, de vannak benne tunderek, meg goblinok, meg ogre, meg griff, es most el akarom olvasni a konyveket.

kaosz

Nemreg elhataroztam, hogy megprobalok nagyon sokat irni, ha nem is minden nap, de majdnem, hogy nagyjabol napra kesz legyen a blog. Hat nem nagyon sikerul.
Egyreszrol tavasz van es nem birok a seggemen ulni, es legszivesebben csak mennek-mennek, akarhova; masreszrol valami nagy tavaszi faradtsag van rajtam, es semmi kedvem a muszaj-dolgokhoz. Mondjuk fozni fozok, csinaltam bablevest, amit meg soha, ma pedig fokhagymas tejben aztatott pulyka volt repasalataval (repa, fekete olajbogyo, menta, sobors, olaj, balzsamecet)... de szoval meg mindig ott van az a hatalmas adag vasalnivalo, ami valahogy nem akar eltunni, meg porszivozni is kene megint, meg felmosni a konyhaban... Plusz ott van meg a tobb szaz feldolgozatlan fenykep, amiket ki kell valogatni, csoportositani, feltolteni (az elolvasando konyveket meg sem emlitem)... Es mindezekhez nem vagyok eleg jol szervezett. Legalabbis egyelore.

2 4 1

Tegnap este meg az is tortent, hogy Phil hivta Zolt, hogy segitsen neki valamit hurcolkodni az egyik lakasbol a masikba. Es el is ment, aztan Z hivott engem hamarosan, hogy ne oltozzek at, meg kezdjek bele semmibe, mert Zsoka mindjart ott lesz ertem; es en nem ertettem ugyan semmit, de szot fogadtam. Es igy tortenhetett, hogy hamarosan arra eszmeltem, hogy 'two for one' mojito-t iszogatunk a Hill-ben.

egy

Azt meg majdnem el is felejtettem, hogy közben észrevétlenül elmúlt március 28, azaz több, mint egy éve itt vagyunk. Egyrészről rengeteg minden történt velünk ez alatt az idő alatt, másrészt meg olyan, mintha csak tegnap lett volna, hogy leszálltunk a gépből és haláltmegvető bátorsággal lebérautóztunk Bristolba.
Nem is tudom... gondolom illene valami összegzést írni, vagy ilyesmi... Összegzés nincs. Hiszen még nincs vége. Soksoksok kilométer, tengernyi szépség, élmény, újdonság... És még mindig tanulunk, és minden nap egy-egy újabb rácsodálkozás. Furán más világ ez itt, de azt hiszem, jó nekünk.

aranyeső

Fél nyolckor kiléptem végre az iroda ajtaján (jó hosszú nap volt), és azzal találtam magam szembe, hogy esik az eső. Jajdejó, hát akkor már egy nappal hamarabb kezdődik. Teljesen elkeskenyedtem, mert igen, még mindig rá tudja nyomni a bélyeget a hangulatomra az időjárás.
Félúton voltam hazafelé, mikor egyszercsak valami nagyon furának tűnt... megváltozott a fény... mi történt?
És belenéztem a visszapillantóba, és mögöttem az egész horizont aranyban ragyogott. Igen, még mindig esett, nem kicsit, de közben messze messze, a felhők alatt kikandikált a nap, és fényben fürdött minden. És én majdnem bőgtem a gyönyörűségtől, mert én ilyet még sosem, és addigra hazaértem, és basszus ez nem is eső, és én csak álltam a kapuban és ámultam, a FÉNY esik rám, és valami varázslatosan szép volt az egész.

kell

... nekem egy feher ernyo.
Mondanam, hogy napernyo, de inkabb esernyo, azt hiszem.

elore

Na tessek, megint. Senki ne mondja nekem, hogy ez normalis. Fel vagyok haborodva.

Mert mostanaban mindig ez van: hetkozben nap-nap-nap, hetvegere meg jonnek a kis sotet felhok... :(

Sandwich

Canterbury után már csak egy vágyunk volt: meleg vacsi. Csakis így hiúsulhatott meg zseniális eredeti tervünk, a 'szendvicset ettünk Sandwich-ben'. Így csak simán vacsi Sandwich-ben. Steakvacsi. Finom. Meleg. Nemvéres.

Sandwich különben szintén tündéri kisváros. Valamikor egyike volt a 'Cinque Ports' azaz 'öt kikötő'nek (Hastings, New Romney, Hythe, Dover, Sandwich), mint ilyen roppant forgalmas tengeri kereskedelmi központ volt - ma pedig több, mint két mérföldre fekszik a tengertől. Szerencsére a középkori épületek és a hangulat megmaradt. Sajnos sötétben érkeztünk, ráadásul nagyon hideg szél fújt és havazott (!); nem sokat sétáltunk, de amit láttam, az nagyon tetszett.
A város kapcsolata a szendviccsel kevesebb, mint gondolnánk. Az első szendvicset egy zsidó bölcsnek tulajdonítják, aki állítólag bárányhússal és fűszernövényekkel töltött maceszt készített. A középkorban vastag kenyérszeleteket használtak tányérként, amit aztán a koldusok vagy a konyhai személyzet fogyaszthatott el. És persze mindannyian hallottuk a sztorit Sandwich grófjáról, aki annyira szeretett kártyázni, hogy az étkezések kedvéért sem szakította félbe a játékot, és a szendvicstől nem lett zsíros a keze. Viszont ő sosem élt Sandwichben, Portsmouth volt a székhelye.

I Am the Highway

Második nap: és csak mentünk, és mentünk, és mentünk... és nagyon hosszú volt. Hosszabb, mint gondoltuk. És szél volt és eső. És odaértünk egyszercsak, és akkor kiderült, hogy nem mehetünk fel, mert túl nagy a szél. És akkor kitaláltunk valami mást, hogy mit nézzünk meg, aztán félúton eltérítettek minket, hogy útlezárás, emiatt aztán egy órát álltunk egyhelyben a semmi közepén (az a fajta semmi, mikor sövény az egyik oldalon, sövény a másik oldalon, és előtted-mögötted kocsisor. nagy élmény). És akkor mikor végre elindulhattunk, inkább elmentünk valahova máshova, ahol szintén esett, meg fújt, de legalább volt tető a fejünk felett.

Tehát Canterbury. Nagyon helyes kis város, szűk utcák, bájos házikók, igazi középkor-hangulat... meg ugye a mesék. Geoffrey Chaucer főműve, a Canterbury mesék alighanem egy zarándokút ihletésére született. Lényegében az első jelentős, angol nyelven írott műről van szó, szerzőjét már csak ezért is az angol irodalom atyjaként emlegetik. 30 zarándok tart Canterburybe. Elhatározzák, hogy minden zarándok elmesél két-két mesét, anekdotát vagy szomorú történetet (végül ezekből a történetekből csak 24 fejeződött be). Az elbeszélések sokfélék, van közöttük tragikus és van komikus, van szerelmes és van kalandos, van magasztos, választékos nyelvű és van néhány kifejezetten trágár, vagyis az egész sorozat nem is egy mű, hanem egy sok műfajú versfüzér. Ezeket a meséket élhettük át egy audiovizuális túrán keresztül. Jó volt, meleg volt. :)
Szerettük volna a katedrálist is alaposan szemügyre venni, de sajnos valamiért már korán bezárták, minket meg majdhogynem kirugdostak... Gyorsan körbeszaladni tudtunk csak, pedig szép nagyon, és még elnézegettem volna - meg aztán kívül hideg volt meg szürkeség.

A nap zenéje:

(és ő énekli a jelenleg legkedvencebb dalomat is, ugye hogy milyen hangja van a srácnak?)

konfetti

Majd folytatom a hosszúhétvégét, de most kisszínes:
* kicsit mindketten dögrováson vagyunk, Z jobban, én kevésbé. pöttyök elmúltak, helyette torokgyík
* ami nem is csoda ezekben a csuda időkben - egyiknap húsz fok, másnap öt centi hó
* amúgy tavasz van, vannak kisbárányok meg minden, csak egyelőre nem sikerült lencsevégre kapni őket
* jóga még mindig jó
* a smartiesban (tudod, kicsi kerek színes cukorkák), akármilyen meglepő, nincs mesterséges íz- vagy színezőanyag
* kinyílt végre az orchideám! :)

St. Catherine's - naplemente

A malom után esett egy kicsit, ahogy elindultunk dél felé, aztán kiértünk alóla. Az út szinte végig a parton kacskaringózott, csodálatos volt a víz, haragos, zöld, és majdnem zöldek voltak a felhők meg az ég is... ilyesztően szépséges. Aztán azt hiszem szembementünk a viharral, mert egyszercsak elfogytak a felhők és már a nap aranyozott be mindent. Leparkoltuk az autót a faluban, és sétáltunk, és akkor megláttuk messziről a narancsrózsaszín fényben, na az volt a cseresznye a hab tetején.

Persze nem lehetett már bemenni, de gyönyörködtünk sokat és élveztük a maradék napfényt, amíg el nem tűnt a farmház mögött.

Bembridge - még mindig első nap

Még korábban elhatároztuk, hogy ha már egyszer fényképezünk, csináljuk rendesen, használjuk ki a lehetőségeinket, szóval a mostani projekt: kihasználjuk az állványunkat és HDR képeket alkotunk. A délutáni fények erre nagyon alkalmasak, meg úgy gondoltuk, hogy következő célpontunk, a bembridge-i SZÉLMALOM is az lesz. Hát nem lett. Mikor megérkeztünk, egész jól nézett ki az idő - kék ég, drámai, lapos fények, bodros felhők... és mire felállítottuk az állványt, feltámadt a szél, és valami ronda szürkeséget hozott fölénk, esővel persze. Csináltunk azért pár képet, de így utólag visszanézve, látszik, hogy hiába az állvány, a hülye szél miatt bizony teljesen összevissza dőlnek a képek. Szóval egyelőre no HDR. Viszont vannak barik. Egy lyukasvallú meg egy nem lyukasvallú. Viszont mindkettő szereti a zőőődet.

Isle of Wight - elso nap

Felhok, ragyogo napsutes, szelvihar... egyetlen nap alatt.

Penteken nagyon koran indultunk, hogy viszonylag koran odaerjunk. Mio a muszerfalon, sikit minden kanyarban, meg ha gyorsan megy az ember akkor is (megis sikerult osszeszednem egy 'gyorshajtast' nekem is :(), de forgalom szerencsere nincs, igy a tervezett elott egy oraval erkeztunk Southamptonba, es sikerult egyel korabbi komppal atjutni a szigetre. Reggel felhok, a kompon egy pillanat alatt hatalmas vihar, de mire megerkeztunk Cowes-ba szerencsere szikrazik a nap.

Elso megallonk az OSBORN HOUSE. Viktoria kiralyno es Albert herceg 'rejtekhelye', nyari rezidenciaja, csaladi otthona. Hazassagukbol kilenc (!) gyermekuk szuletett, es bar uralkodoi teendoi Londonhoz kotottek, sokkal jobban szeretett a vilag szeme elol elvonulva itt eldegelni hetkoznapi (haha) eletet. A haz hatalmas, gyonyoru, es mar-mar mediterran, hatalmas parkkal, jeghazzal es zoldsegeskerttel - ahol a kis hercegek-hercegnok maguk nevelgettek a mangoldot meg porehagymat. Voltak nekik sajat kis talicskaik is, meg kicsit odebb egy jatek-csatater, mini eroddel, meg agyukkal. Vegigjartunk, megcsodaltunk mindent, aztan beultunk a teakertbe: gyomber-malna/gyomber-citrom es angol 'shortbread', ami olyan linzerszeruseg (szaraz es omlos). Es ahogy ott pihengetunk, elvezzuk a sovenyek kozott a tisztason, ahogy melegit a nap, susognak az agak, hatalmas nyugalom... csivitcsivit... kiskivancsi a bodzabokron (aztan a padon, aztan az asztalon) :).

Kozben delutan lett, es vegul mokust nem is lattunk (pedig allitolag rengeteg van a parkban), viszont indulnunk kellett tovabb.