I Am the Highway

Második nap: és csak mentünk, és mentünk, és mentünk... és nagyon hosszú volt. Hosszabb, mint gondoltuk. És szél volt és eső. És odaértünk egyszercsak, és akkor kiderült, hogy nem mehetünk fel, mert túl nagy a szél. És akkor kitaláltunk valami mást, hogy mit nézzünk meg, aztán félúton eltérítettek minket, hogy útlezárás, emiatt aztán egy órát álltunk egyhelyben a semmi közepén (az a fajta semmi, mikor sövény az egyik oldalon, sövény a másik oldalon, és előtted-mögötted kocsisor. nagy élmény). És akkor mikor végre elindulhattunk, inkább elmentünk valahova máshova, ahol szintén esett, meg fújt, de legalább volt tető a fejünk felett.

Tehát Canterbury. Nagyon helyes kis város, szűk utcák, bájos házikók, igazi középkor-hangulat... meg ugye a mesék. Geoffrey Chaucer főműve, a Canterbury mesék alighanem egy zarándokút ihletésére született. Lényegében az első jelentős, angol nyelven írott műről van szó, szerzőjét már csak ezért is az angol irodalom atyjaként emlegetik. 30 zarándok tart Canterburybe. Elhatározzák, hogy minden zarándok elmesél két-két mesét, anekdotát vagy szomorú történetet (végül ezekből a történetekből csak 24 fejeződött be). Az elbeszélések sokfélék, van közöttük tragikus és van komikus, van szerelmes és van kalandos, van magasztos, választékos nyelvű és van néhány kifejezetten trágár, vagyis az egész sorozat nem is egy mű, hanem egy sok műfajú versfüzér. Ezeket a meséket élhettük át egy audiovizuális túrán keresztül. Jó volt, meleg volt. :)
Szerettük volna a katedrálist is alaposan szemügyre venni, de sajnos valamiért már korán bezárták, minket meg majdhogynem kirugdostak... Gyorsan körbeszaladni tudtunk csak, pedig szép nagyon, és még elnézegettem volna - meg aztán kívül hideg volt meg szürkeség.

A nap zenéje:

(és ő énekli a jelenleg legkedvencebb dalomat is, ugye hogy milyen hangja van a srácnak?)