A pónik után búcsút mondtunk Exmoornak és dél felé vettük az irányt. Átszeltük Devont, a bozótos dombokat - a szokásos keskeny kis utakon kanyarogtunk: sövény, egy autónyi út, megint sövény, soksok mérföld előttünk, farmok itt-ott, meg kövek szanaszét szórva mindenhol. Aztán visszakanyarodtunk a tengerhez, és mint mindig, 'szó bennszakad, hang fennakad, lehellet megszegik'... Istenem, de GYÖNYÖRŰ.
Legurultunk a faluba, leparkoltuk az autókat, és elindultunk a mítosz felé.
Tintagel kastély a hagyomány szerint Artúr király szülőhelye, és a drámai, szeles tengerparti sziklákra épült. Persze, hogy ténylegesen mennyi köze van Artúrhoz, azt senki sem tudja. Elkezdtem utánaolvasgatni, de annyi különböző elméletet találtam, hogy inkább megkíméllek titeket tőle. Ami biztos, az a varázs. A hangulat. A csoda. Az egész partvonal, a sziget, a romok, olyan hihetetlen atmoszférát sugároznak, ami teljesen magával ragadja az embert.
Mi ugye már jártunk itt egyszer tavaly nyáron - de a dolog másodszorra is működött. Ténylegesen nincs itt semmi látnivaló. Ami a kastélyból maradt, az várromnak nagyon gyenge, van pár kő, falmaradékok, ilyesmi... viszont a táj, a környék lenyűgöző. Augusztusban kettesben, és most tizenegyen is csak ültünk, és néztük.
Mármint persze csak azután, hogy a fiúk kijátszották magukat az elemekkel. Azzal kezdődött, hogy meg akartuk nézni az öbölben 'Merlin barlangját', de kiderült, hogy dagály van, így nagyjából le se lehet menni. De a legbátrabbakat nem riasztotta el a víz, Sanyi és Sikesz átevickéltek a köveken, felkapaszkodtak a falon, bekukkantottak az üregekbe... egyetlen apróság kerülte el a figyelmüket, hogy a dagály nem tetőzött még. Szóval mire visszaindultak, a tenger ellepte a köveket, amin belépegettek. 10 perc alatt kb 10 centi. Mondhatni nem úszták meg szárazon. :)
A következő játék a szél felfedezésekor kezdődött. Mert Tintagel nagyonnagyon szeles. Hiába volt ragyogó napsütés, muszáj volt a polár/dzseki. Amibe ha nem gombolod be, belekap a szél... dzsekivitorla. És szerintem még órákig ellettek volna vele, ha eszükbe nem jut fiúzenekaros bandafotót csinálni, majd ismét jöttek a mérjükmegmilyenmagasanvagyunk-elméletek.
Mi lányok mindeközben csak nem győztünk betelni a látvánnyal. A tenger, a sószag, a szél és a kék ezernyi árnyalata... tényleg nem is tudom, mit mondjak még. Egyszerűen nagyon jó volt ott lenni.
Mi ugye már jártunk itt egyszer tavaly nyáron - de a dolog másodszorra is működött. Ténylegesen nincs itt semmi látnivaló. Ami a kastélyból maradt, az várromnak nagyon gyenge, van pár kő, falmaradékok, ilyesmi... viszont a táj, a környék lenyűgöző. Augusztusban kettesben, és most tizenegyen is csak ültünk, és néztük.
Mármint persze csak azután, hogy a fiúk kijátszották magukat az elemekkel. Azzal kezdődött, hogy meg akartuk nézni az öbölben 'Merlin barlangját', de kiderült, hogy dagály van, így nagyjából le se lehet menni. De a legbátrabbakat nem riasztotta el a víz, Sanyi és Sikesz átevickéltek a köveken, felkapaszkodtak a falon, bekukkantottak az üregekbe... egyetlen apróság kerülte el a figyelmüket, hogy a dagály nem tetőzött még. Szóval mire visszaindultak, a tenger ellepte a köveket, amin belépegettek. 10 perc alatt kb 10 centi. Mondhatni nem úszták meg szárazon. :)
A következő játék a szél felfedezésekor kezdődött. Mert Tintagel nagyonnagyon szeles. Hiába volt ragyogó napsütés, muszáj volt a polár/dzseki. Amibe ha nem gombolod be, belekap a szél... dzsekivitorla. És szerintem még órákig ellettek volna vele, ha eszükbe nem jut fiúzenekaros bandafotót csinálni, majd ismét jöttek a mérjükmegmilyenmagasanvagyunk-elméletek.
Mi lányok mindeközben csak nem győztünk betelni a látvánnyal. A tenger, a sószag, a szél és a kék ezernyi árnyalata... tényleg nem is tudom, mit mondjak még. Egyszerűen nagyon jó volt ott lenni.
No comments:
Post a Comment