dyrham

[arra gondoltam, mégiscsak el kellene valamikor kezdenem, most meg ilyen nyomi vagyok amúgy is. szóval szépen sorban.]

Két hete történt, és ha kínoznátok se tudnám megmondani, hogy mit is csináltam szombaton egész nap, bár azt hiszem az volt az az ominózus tojásfestős hétvége. Meg kalácsot is akartam sütni, de valami volt az élesztővel, vagy nem volt elég meleg a konyhában, vagy rosszul álltak a csillagok, de az istennek se akart megkelni a tészta. És így süti nélkül mentünk Zsókáékhoz, akiknél viszont eltüntettünk mindenféle borokat cserébe. Reggelre aztán megkelt a kalács, meg is sütöttem, el is vittem az egyiket Zsókáéknak két fél tálca petúnia kíséretében, mert azt a színkeveréket, ami nekem kellett a ládákba, csak nagytételben lehetett venni, viszont nálam ugye sajnos véges a kapacitás, és a virágoknak élni kell, úgyhogy elosztottuk őket. Útközben pedig összeszedtem Szabinát és elmentünk ketten kirándulni. És így nem kellett Znek végigunatkozni, hogy kert, meg virágok, meg fotó.

Mint tudjuk, Angliában rengeteg történelmi ház / park között válogathatunk. Nos a mi választásunk most a Dyrham Parkra esett, ami ráadásul olyan felháborítóan közel van Bristolhoz, nem is értem, hogyhogy nem jártunk még ott korábban. A házat végül nem néztük meg, mert tavasz van, és bár nem volt ragyogó napsütés, nem is esett, és próbáltunk annyi időt a szabadban tölteni, amennyit csak lehet. Sétáltunk, üldögéltünk, megebédeltünk, kávéztunk, fotóztunk... totál nyugi.

Nyugalmunkat csak a park lakói zavarták meg egy kicsit - ők is csak annyiban, hogy teljesen felvillanyoztak minket. Méltóságteljes, szépséges, hihetetlenül szelíd szarvasok. Először úgy olyan ötven méterről láttuk meg őket. Rögtön suttogásra váltottunk (pedig amúgy sem kiabálva beszélgettünk), meg majdhogynem lábujjhegyen oldalogtunk mindig-kicsit-közelebb... Olyan négy-öt méterre lehettünk, mikor aztán Ők úgy döntöttek, ennyi talán elég, felálltak és kicsit odébbsétáltak. Nem rohantak el, csak hogy az a négy-öt méter megmaradjon. Mi meg térdeltünk a fűben és csodáltuk őket. Később beszélgettünk egy fehér szakállas bácsival távcsővel, gondolom ő lehetett a vadőr - összesen kb kétszáz szarvas él a parkban, a bakok két kisebb csapatban, plusz a suták a kicsinyekkel. A bácsi útmutatása alapján őket is megtaláltuk, bár sokkal ijedősebbnek bizonyultak a hímeknél. Persze így is élmény volt.