születésnapodra

Hajnalban kilépek az ajtón, álmosan nézve, amint a lomha pillanat elidőzik az örökzöldek ágain, majd csillogó ruháját a járdára ejti. Esett az éjjel - konstatálom. Az ébredő felhők illata járja át a reggeli hangokat: motorok kelnek morcosan puffogva, sirályok sírnak szertefoszlott álmaik nyomában szállva, s röptükben kíváncsian hallgatják a mezőt – az éj színeit ragyogó cseppeket, a bőrkötéses tegnapok platánsorát.
Száraz szememre újra és újra zsákot húz a fény, majd elindulok gondolataim útján, kapu-autó-köszöntés-keserédes déja-vu. Látom a szekrényt, és a matricákat, a dobozokat a polcokon, a szekrényt, a medvét, a sünt, az asztalt és az ágyat. Az én ágyamat. Az esőt, ami éles határt vont a háztömbök közé a parkolóba. A bokrokat, a piros bogyós bokrokat és a telet, amely még igazán fehér volt. A késői kulcsok csörrenését, a fáradtan recsegő lépteket. Az autót, a pirosat. A zöldet. A világos Trabantot és a kék Volvot. A sárga kanalast, aki elment, és a japán szöcskét, ami nem maradt. A földet, amit a cipőm talpán hoztam és a köveket, amit nehéz fémtáskákba gyűjtve. A homályos foltokat a padlón, az ablakon, a dobozok oldalán...

Előbb a fényt aztán a hangokat
Előbb a illatot aztán az arcokat
Előbb a lányt aztán a virágot
Előbb az udvart aztán a világot

Mert kevés a szín és kevés szív dobog
Mert kevés az íz és jobb, ha boldogok
Mert őt is nekem, mert én is neki
Mert mindent látott már, mert még nem ismeri

Hisz büszke múltra vágysz,
Hisz éltél szebb jövőt,
Mely engem ihletett

Hisz félszáz év alatt élsz
Örökifjú szívvel
Ezer életet